hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Guantánamói rabok jönnének Magyarországra
Kockázatos segítség

2009. 02. 21.
Hazánkba is érkezhetnek olyan terrorista-gyanús személyek, akik nemrég még a hírhedt guantánamói fogolytábor lakói voltak. Az ötlet az Obama-adminisztrációtól származik, és nem előzmény nélküli, hiszen jártak már nálunk hasonló cipőben afgán és kubai állampolgárok is. Szak-értők szerint a kockázat minimális, de semmiképpen sem elhanyagolható.

Clint Williamson, Amerika utazó nagykövete európai körútja során több fővárosba, így Budapestre is ellátogatott. Hazánkban a külügyminiszter mellett Várkonyi László szakállamtitkárral tárgyalt egyebek mellett a guantánamói foglyok jövőjéről. A rabok sorsa annyiban érint minket, hogy az Európai Unió tagjaként nemcsak hangosan tiltakoztunk a tábor léte ellen, hanem az Európai Parlamentben támogatásunkról biztosítottuk Obama elnöknek a fogolytelep felszámolására irányuló törekvéseit. Az egyeztetésen a nagykövet mindössze hazánk hajlandóságáról kívánt benyomást szerezni, és meg is kapta, amit akart, Göncz Kinga külügyminiszter ugyanis kijelentette: „Magyarország nyitott arra, hogy megvizsgálja az egykori rabok befogadásának lehetőségét.”

Bár a kérdés eldöntése a kormány hatásköre, a külügyi tárca jelezte, hogy egyeztetni kíván a parlamenti pártokkal és a Nemzetbiztonsági Hivatallal is. „A Külügyminisztérium a jelenlegi szakaszban nem tud az eddig elhangzottaknál többet mondani ez ügyben, alaptalan találgatásokba pedig nem lenne helyes bocsátkozni” – reagált megkeresésünkre Szelestey Lajos külügyi szóvivő.

Barack Obama január 22-én rendelte el a guantánamói katonai börtön egy éven belüli bezárását, és 30 napot adott egy szakértői csapatnak, hogy a 250 fogva tartott elhelyezésére javaslatot tegyenek. Aggasztó körülmény, hogy az elnök nemmel felelt az NBC televízió azon kérdésére: tudják-e garantálni, hogy a szabadon engedett foglyok nem próbálnak majd meg részt venni egy újabb terrortámadásban. Állítólag már Bush elnök is be akarta záratni a tábort, de nem lehetett megnyugtatóan rendezni a fogva tartottak sorsát. A védelmi minisztérium korábbi közlése szerint több szabadon engedett fogoly visszatért az „Amerika elleni harc frontjára”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!