hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2009. 02. 21.
Marad a TescoMégsem zárják be a sarkadi Tesco áruházat, miután visszaszorultak a lopások, és rendőrségi eljárás indult a tolvajok ellen. A gyámhatóság négy, a szülei által lopásra ösztönzött kiskorút elválasztott a családjától.

Melegszövetség
A kormány átdolgozta az Alkotmánybíróság által megsemmisített, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amit hamarosan újra a parlament elé terjeszt. Ez a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy azonos nemű párok hivatalosan is megerősítsék együttélésüket.

11 ezer diák bánja
Száz somogyi polgármester tiltakozó levelét adta át Gelencsér Attila (Fidesz), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke Bajnai Gordon gazdasági miniszternek. A települések vezetői azt kifogásolják, hogy oktatási-nevelési intézményeik kimaradtak egy régiós fejlesztési támogatásból.

Inkább a halál?
Éhségsztrájkba kezdett egy vállalkozó a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban azt követően, hogy a Közép-Magyarországi Operatív Program támogatására benyújtott pályázatát elutasították.

Álságos nem

Elutasította az alkotmányügyi bizottság az eltitkolt pártállami múlt megismerhetőségéről szóló SZDSZ-es javaslat tárgysorozatba vételét. Amikor a napirendi ponthoz értek, a fideszes képviselők kivonultak, a kormánypárti képviselők pedig tartózkodtak a szavazáson.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!