hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2009. 01. 07.
Stumpf jóslataElsöprő jobboldali győzelmet prognosztizált a jövő évi európai parlamenti (EP) választásra Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Vezérek maradtak
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és az Önkormányzati Minisztérium államtitkára arról tájékoztatta a jelenleg működő hét regionális közigazgatási hivatal valamennyi vezetőjét, hogy a jövő év elejétől a regionális államigazgatási hivatalok vezetőiként számítanak a munkájukra.

Szépül a Balaton
A településkép javítására nyert mintegy 300 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást Balatonfűzfő, Balatonalmádi és Badacsonytomaj. A Közép-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett Kistelepüléseken településkép javítása elnevezésű pályázaton a kevesebb mint 10 ezer lakosú városok és a több mint 5 ezer lakosú falvak önkormányzatai indulhattak.

Becsapják a nőket
Az elmúlt három évben átlagosan minden negyedik lakossal fordult elő, hogy valamilyen termék vagy szolgáltatás vásárlása során sérelem érte. A sértettek nemi megoszlását vizsgálva az derült ki, hogy a férfiakat kevésbé érik fogyasztóként sérelmek, mint a nőket – derül ki a Tárki Zrt. által végzett Omnibusz kutatás eredményeiből.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!