hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Leverte a postást a pap

2008. 11. 19.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Vas megyei Győrvár plébánosa ellen, aki súlyosan bántalmazta a helyi postást.



A postás, és a plébános

Fotók: nyugat.hu

„Tizenhét, vagy még ennél is több ütést kaptam, azóta is fájlalom a fejem és
az álkapcsom, a kerékpárom eldőlt, a postai küldemények pedig szétszóródtak az
úttesten” – emlékezett vissza megverésének körülményeire az 58 éves Tóth Ferenc,
aki bevérzett szemmel, vörös, feldagadt halántékkal és zúzott lábsérülésekkel
fogadta a kiérkező járőröket. A férfit mentő szállította a szombathelyi
kórházba, ahol alaposan megvizsgálták. A vita állítólag a lemondott Keresztény
Élet folyóirat és a helyette frissen kézbesített Szabad Föld című újság miatt
kezdődött a két fél között, utóbbit ugyanis a pap nem volt hajlandó átvenni,
pedig neve az új előfizetők között szerepelt. A postás a kézbesítés után már a
szomszédos utcában járt, amikor a plébános és házvezetőnője gépkocsival utána
hajtott, megállították, a pap gondosan levette a kerékpáron ülő férfi
szemüvegét, átadta a házvezetőnőnek, majd határozott mozdulattal fellökte. Ezt
követően az árokban landoló áldozatra térdelt, és elkezdte csépelni a fejét.

A pap szerint hosszabb ideje megromlott a kapcsolat közte és a sértett között,
aki egyébként már hét papot kiszolgált sekrestyésként. „Többször kijelentette,
hogy ki fog készíteni idegileg, (...) több ízben feljelentett a püspökségen,
mindent elkövet, hogy engem innen elüldözzön, ellenem hangolja a község lakóit”
– mesélte, hozzátéve, hogy bár tisztában van tette büntetőjogi
következményeivel, pszichikailag megkönnyebbülést jelentett számára a hosszabb
ideje felgyülemlett feszültség ilyetén levezetése.

A postás úgy emlékszik, hogy a falu plébánosával akkor romlott meg a viszonya,
amikor tavaly betörtek a plébániára, és Dóka Ferenc azzal gyanúsította meg, hogy
köze volt a bűncselekményhez, mivel sekrestyésként kulcsa volt az épülethez.
„Több évtizedes sekrestyési szolgálat után elbocsátott, sőt vasárnap a
templomban is kiprédikált, pedig semmiféle közöm nem volt a betöréshez, korábban
milliós felújításokat is levezényeltem, és mindig fillérre elszámoltam” –
védekezik Tóth Ferenc, aki telefonon jelezte a személyét ért megalázó
gyanúsítást a püspökségen, de ott azt a választ kapta, hogy „rendezzék az
problémájukat egymás között a plébánossal”. A történtek fényében ez nem
sikerült, bár Dóka Ferenc megbánást tanúsít, és bocsánatkérését is felajánlotta.
Ha beigazolódik az egyházi személy bűnössége, három év szabadságvesztést is
kiszabhat rá a bíróság. (Hetek/Nyugat/Mti)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!