hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2008. 10. 08.
Tinik segítettek a gyilkosnak Két tizenéves lány segítette az ózdi gyilkost a nyomok eltüntetésében. Az egyik, egy 17 éves lány a férfi barátnője volt. A két lány már beismerte tettét, akár öt év börtönt is kaphatnak ezért. Közben kiderült, hogy az 53 éves férfi és kislánya keresésében a gyilkos is részt vett. Csakhogy viselkedésével felhívta magára a nyomozók figyelmét. Miután kiderült, hogy a fiatalember tartozik a keresettnek, kihallgatták. Nem sokkal később a rendőrök megtalálták a holttesteket. Ezután a fiatalember beismerte tettét.Egy éve terrorizálta áldozatát a 14 éves zsarolóTöbb mint tucatnyi CD-t és DVD-t zsarolt ki egy fiatalabb iskolatársától az elmúlt egy év folyamán egy mindössze 14 éves fiú Mátészalkán. Korábban Dombóváron bukott le egy tinikből álló, háromfős banda, amely verésekkel zsarolta egy középiskola számos diákját.

Megyeri-híd átadva

Kedden Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor avató beszédeivel hivatalosan is
megnyílt a Megyeri híd, amely a budai oldalon Budakalászt, a pesti oldalon pedig
Újpestet köti össze egymással a Szentendrei-sziget déli csücske fölött. Az 1862
méter hosszú építmény 63 milliárd forintból épült meg. Egyben átadták most az
MO-ásnak a híd előtti két kilométeres szakaszát.



Lemondott a „Lógni fogsz!” képviselő

Arnóth Sándor fideszes politikus, Püspökladány polgármestere a hétfői
parlamenti ülésen Iváncsik Imre titkosszolgálatokért felelős államtitkár
napirend előtti felszólalása után azt kiabálta be, hogy „Lógni fogsz!” Szili
Katalin, az Országgyűlés elnöke rendkívüli házbizottságot hívott össze, amely
után úgy nyilatkozott:

„A magyar parlament átlépett egy küszöböt, amit nem lett volna szabad, nem
ragadtathatja senki magát olyan véleményformálásra, amiben másokat fenyeget.”
Arnóth a szünetben bejelentette: lemond képviselői mandátumáról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!