hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Belpolitikai játszmák az MDF körül
Dávid Ibolya kiütötte Almássyt

2008. 09. 24.
Nem lesz többjelöltes elnökválasztás az MDF-ben. A megfigyelési ügybe belebukott Dávid Ibolya kihívója, Almássy Kornél, akit a baloldaliak és a hivatalos MDF-esek a Fidesz emberének állítottak be. A Fideszben viszont az a vélekedés, hogy az MSZP újra megvásárolta magának a fórumos politikusokat.



Fotó: Vörös Szilárd

A megfigyelési ügy múlt pénteken robbant ki. Akkor ugyanis Dávid Ibolya egy
titokban készült hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy egy III/III-as
hátterű vagyonvédelmi cég terhelő információkat akart róla szerezni. Bár nem
beszélt arról, hogy kik hallhatók a felvételen, a beszélgetés leiratából arra
lehet következtetni, hogy Almássy Kornél és egy volt kormánytag is benne van az
ügyben.

A hírbe hozott Stumpf István tagadta a vádakat, míg Almássy azzal védekezett,
hogy a cégtől a lakása biztonsági védelmét rendelte meg. Ké­sőbb kiderült, hogy
a beszélgetés a napokban adatgyűjtési ügybe keveredett UD Zrt. egyik
résztulajdonosa és az elnök úrként szólított Csányi Sándor között zajlott.
Almássy Kornél a hétvégén visszalépett az elnökjelöltségtől, és azóta nem jelent
meg a nyilvánosság előtt, elbújt. Dávid Ibolya szerint a Fidesz próbálta újra
kisgömböcként megenni az MDF-et.

Csapody Miklós MDF-es politikus egy tévéinterjúban már milliárdos pénzmozgást
emlegetett az Almássy-féle behatolási kísérlet mögött. Csapody nyilatkozatának
érdekessége, hogy az ekkora pénz fölötti diszponálási képességet sokkal inkább
el tudja képzelni a kis alapítványt működtető Stumpf Istvánról, mint az OTP-
vezér Csányi Sándorról, akit az interjújában végig védett.

A Fideszben megütköztek az új megfigyelési botrányon, melyet úgy értelmeztek,
hogy Gyurcsány Ferencnek semmi sem drága hatalmon maradása érdekében. „Még
Csányi Sándornak is nekimegy, amit eddig senki nem mert megtenni. Átlépte a
Rubicont!” – tájékoztatta az atv.hu-t egy fideszes tanácsadó. Forrásunk szerint
„az MSZP nem merte megkockáztatni, hogy az elmúlt években a baloldal által
kilóra megvett MDF újra visszavergődjön a jobboldalra, ezért semmi sem drága
alapon Szilvásy György miniszter titkosszolgálati eszközökkel avatkozott be.
Most meg mindent rá akarnak kenni a Fideszre.”

Egyébként az MDF-et korábban áttételesen Csányi Sándor, az OTP vezetője is
támogatta, hogy „ne egyedül Orbán Viktor jelentse a jobboldalt”, de újabban már
egy – a szocialistákkal jó kapcsolatot ápoló – befolyásos milliárdos üzletember
állt a párt mögött.

Az ügy fideszes olvasata az alábbi: egyre erősebb volt az MDF vezetőin a vidéki
vezetők részéről a nyomás, hogy rendezzék a kapcsolatot a Fidesszel, mert
szerintük a közelgő választásokon csak velük együtt van lehetőség a biztos
bejutásra, másrészt Gyurcsány Ferenc annyira népsze­rűtlen, hogy kívülről való
támogatása csak „ráég” az MDF-re.

Emellett a fórumos politikusok a helyi politikában is rászorulnak arra, hogy a
fideszes erőkkel ápoljanak szorosabb kapcsolatot, már csak azért is, mert a
legtöbb vidéki település fideszes vezetésű. Ez a folyamat vezetett odáig, hogy
nyíltan megkérdőjelezzék Dávid Ibolya szerepét a pártban, aki köztudottan nincs
jó kapcsolatban Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével. Almássy erre a trendre ült
rá.

Érzékelve ezen hangokat, a Fidesz vezérkarában nyáron az egyik fontos téma volt,
hogy mit is kezdjenek az MDF-fel: az is felmerült, hogy egy közös lista
ajánlatával „kavarják” meg a fórum belső életét. Erre végül nem került sor. Az
ellenzéki párt soraiban egyébként nem egyértelmű, hogy az MDF kárt okoz-e a
Fidesznek, mivel egyes felmérések szerint az MDF-szavazók másodlagos
pártpreferenciája inkább baloldali, tehát egy választás esetén a fórumos
szavazatok többet visznek el az MSZP-től, mint a Fidesztől.

A fideszesek szerint a választmányi ülésen leadott szavazatok arról árulkodnak,
hogy Dávid Ibolya belső támogatottsága labilis, hiszen Almássy Kornél
távozásával (kirúgásával) együtt 12 híve is távozott az ülésről, és ezt követően
(tehát a botrány ellenére) 17 további választmányi tag szavazott nemmel a
pártelnök újrázására.

Azonban a megfigyelési botrányban jelenleg még több a kérdőjel, mint a
konkrétum. A nyilvánosságra hozott felvétel nem olyan minőségű, mint amilyet a
titkosszolgálatok készítettek volna. Ez arra enged következtetni, hogy nem a
cégnél készítették a hangfelvételt, vagy direkt „lebutították”, hogy eltereljék
vele a figyelmet. Az is felmerül, hogy az egész történettel egy jóval nagyobb
ügyről próbálják elterelni a figyelmet, például a kormányzati gerinchálózatra
történt betörési kísérletről. És a figyelemelterelést úgy akarják „meghúzni”,
hogy Szilvásy György és stábja, tehát az MSZP maradjon a pácban, mintha ők
élnének vissza a hatalmukkal.

A választ az adná meg, ha Dávid Ibolya nyilvánosságra hozná, kitől kapta meg a
kompromittáló felvételt.

Az MDF tolja a kormány szekerét?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!