hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szükséges volt a Lipót megszüntetése

2008. 08. 06.
Legalább 10-12 milliárd forintba került volna az Országos Pszichiátriai Intézet (OPNI) elavult, már a működést veszélyeztető épületeinek felújítása. Többek között emiatt kellett bezárni a közismertebb nevén Lipótmezőt.

Szabó Máté (kis képünkön), az állampolgári jogok országgyűlési biztosa június
végén hozta nyilvánosságra az OPNI megszüntetése kapcsán tett főbb
megállapításait. A biztos szerint nem lehet tudni a Lipót bezárásának valódi
okait, ezzel szemben a tárca állítja, már a tavalyi döntésnél ismertették
ezeket. Így az irracionális felújítási és működési költségeken kívül azért is
kellett bezárni az OPNI-t, mert a nemzetközi tapasztalatok szerint a korszerű
pszichiátriai ellátást már nem a nagy kórházakban, hanem a kisebb intézményekbe
integrálódott pszichiátriai osztályokon lehet sokkal hatékonyabban megszervezni.

Az egészségügyi tárca nem tartja megalapozottnak az ombudsman azon állításait,
miszerint a Lipót megszüntetése után több beteg ellátás nélkül maradt, közülük
sokan az utcára kerültek növelve a hajléktalanok számát, s akik miatt „nő a
pszichiátriai betegek által elkövetett bűncselekmények száma”. A minisztérium
közleménye szerint ezzel szemben egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul, a Lipót
valamennyi betegének gyógykezelése és hazabocsátása szabályosan történt, felelős
orvosi döntésen alapult.

A kormánybiztos szerint a Lipót bezárásával ellátási hiányosságok alakultak ki,
példaként említette többek között a stroke-ellátást, és a budai drogellátást. A
tárca azonban azt állítja: az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben,
ahova az OPNI-ból átkerült a stroke-ellátás, még a Lipótnál is magasabb
színvonalon tudják gyógyítani az agyvérzéses betegeket, ugyanis ebben az
intézményben a kardiológiai szakellátási feltételek is adottak. A drogellátás
sem hiányzik, ez a feladat az OPNI-ból a Nyírő Gyula Kórházba került, sőt a
tárca közleménye szerint kihasználatlan kapacitások is vannak, amelyekre a
minisztérium pályázatot készül kiírni.

Az ombudsman állításával szemben a tárca szerint az OPNI-ban összpontosuló
tudományos értékek sem kerültek veszélybe: a pszichológusképzést a Semmelweis
Egyetem vette át, a szakemberek oktatását az ország négy orvosegyeteme, illetve
a hozzájuk tartozó klinikák biztosítani tudják. A Lipót múzeumáról a
minisztérium folyamatosan tárgyal a Magyar Tudományos Akadémiával, a könyvtár
végleges elhelyezésére a leltározás után kerül sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!