hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Hit Gyülekezetére támadt a Gárda
Konfliktus az utcán

2008. 07. 16.
Hódmezővásárhelyen a Hit Gyülekezete utcai rendezvényét próbálták provokálni a környékbeli gárdisták. A nyílt konfliktust a civil ruhás rendőrök megjelenése hiúsította meg.

„A város főterén, a Kossuth téren lehettünk vagy ötszázan, érdeklődők és a
gyülekezet tagjai vegyesen” – mondta Bánfi Sándor, az esemény helyi szervezője,
aki szép estére számított, mert úgy érezte, hogy sikerült a város érdeklődését a
rendezvényükre irányítani. A tér sarkában azonban már a rendezvény előtt
gyülekeztek a Magyar Gárda tagjai tipikus fekete egyenruhájukban, és a
biztosítást végző rendőrökkel beszélgettek.

A színpadon (a leginkább az erdélyi népzene motívumaira épülő etnogospelt
játszó) Forrás zenekar már hangolt, amikor egy erős testalkatú ember a színpad
előtt megállt, és becsmérelni kezdte a zenekart. A zenekar tagja, Pálhegyi Dávid
szerint a hangoskodó meglehetősen illuminált állapotban volt, és zavaros
mondataiból csupán annyit lehetett érteni, hogy ez a „szekta” tűnjön el a térről.
Végül a szemmel láthatóan részeg fiatalembert a saját barátai vonszolták el a
helyszínről.

„A rendezők közben jelezték felém, hogy a sorok között valaki szórólapozni
kezdett, majd a szórólap egyik példányát a kezembe is nyomták” – idézte fel az
eseményeket Bánfi Sándor.

A szórólap szerzője hazafias stílusban fogalmazza meg véleményét az ATV Vidám
Vasárnap című műsoráról. A szó­rólapot jegyző Dombi-Kiss László, a Jobbik
helybéli elnöke igyekezett a hazafias irodalom összes jelzőjét belesűríteni
művébe: szittya kürtök hangjával hívja fel a fásultságban szenvedő, hittől
eltávolodó tömegek figyelmét a nemzet életterét elvenni szándékozó gyülekezet
„áldásos” tevékenységére. A szórólap másik oldalán egy sokkal szókimondóbb
olvasói levelet tesz közzé a szerző. Az uszítás itt már nyílt, és sajnálkozik a
szerző, hogy a gyülekezet írmagját még kicsi korában ki kellett volna irtani.


A gárdisták a hirtelen megjelent civil ruhás rendőrök megjelenését követően
visszavonultak. Bánfi Sándor elmondta, hogy pár gárdistával igyekeztek
beszélgetni a Bibliáról, így kiderült az is, hogy szervezett akcióról volt szó.
A környék városaiból közvetlenül azért jöttek a gárdatagok, hogy megzavarják az
utcai igehirdetést.

Hódmezővásárhelyen ez volt az első akciójuk. Mint ismeretes, tavaly a város
jobboldali polgármestere, Lázár János az elsők között határolódott el a
Gárdától.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!