hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fodor programot hirdetett
Az SZDSZ már csak kampánytechnika?

2008. 05. 21.
A fiatalokra kitüntetett figyelmet fordítana, és az ország érdekében bármelyik demokratikus párttal kész lenne a megegyezésre az SZDSZ elnöki székére pályázó Fodor Gábor.



Fotó:Vörös Szilárd

A Változás oldalára kell állnunk című elnökjelölti brosúrában Fodor azt írja:
az SZDSZ ma a kampánytechnika pártja, és csak a reklámszakma legjobbjainak
mozgósításával tudja összegereblyézni az 5-6 százaléknyi szavazatot. Fodor
szerint pártja ma nem érthető és nem szerethető, ugyanakkor felesleges és
elkerülhető konfliktusokba megy bele. Az elnökjelölt burkoltan azt is állítja,
hogy a párt jelenlegi vezetése hiteltelen, ezért sem képesek vonzó módon
megjeleníteni a liberális politikát.

A jövőt illetően Fodor kiemelt figyelmet fordítana a fiatalokra, mert szerinte
az ő érdeküket ma egyetlen párt sem képviseli, sőt, az ő jövőjük felemésztése
zajlik. A Fodor vezette SZDSZ elkötelezetten küzdene a szegénység ellen. Az
igazságos és szabad verseny azt jelentené, hogy abba mindenkinek lehetősége
legyen bekapcsolódnia. A polgárok egy része nem szerezhet jólétet annak árán,
hogy másokat a teljes kirekesztésbe taszít – írja az elnökjelölt.

A volt környezetvédelmi miniszter ígéri, hogy elnöklete alatt a zöld gondolat a
pártban újra előtérbe kerül. Célként fogalmazza meg az alulról szerveződő,
pártoktól független civil közösségek felvirágoztatását és az antidiszkriminációs
jogszabályok szigorú érvényesítését.

Tiszta, átlátható közéletet, pártfinanszírozást, valamint olcsóbb államot is
ígér Fodor. A vezetésével működő SZDSZ szövetségi politikájával kapcsolatban azt
írja, olyan pártra van szükség, amely nem gondolkodik örök ellenségekben és örök
szövetségesekben. „Az ország érdekében késznek kell lennünk a megegyezésre
bármely demokratikus politikai erővel” – írja a tisztújítás előtt álló SZDSZ
egyik elnökjelöltje, Fodor Gábor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!