hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pogrom Újlipótvárosban
Többen voltak az antifasiszták, mint a neonácik

2008. 04. 16.
Beégés lett a zsidóellenes provokációból, melyet az utcai zavargásokból jól ismert Polgár Tamás – fedőnevén Tomcat – szervezett egy jegyiroda elé. A bakancsosokat tízszeres túlerő fogadta, így kénytelenek voltak kapitulálni. Lapzártánk utánra azonban újabb megmozdulást szerveznek, ezúttal a teljes magyar szélsőjobb bevonásával. A környéken lakók szerint mindez a vészkorszak pogromjaira emlékeztet.

Március 20-án egy XIII. kerületi jegyiroda egyik alkalmazottja szóváltásba
keveredett egy vásárlóval, aki a jobboldali körökben kedvelt Hungarica együttes
koncertjére szeretett volna jegyet venni. Az eladó szerint a nemzeti érzelmű
fiatal kezdett el zsidózni, míg az érintett azt vélte hallani: „Fasisztákat nem
szolgálunk ki.” Akárhogy is történt, április 1-jén hajnalban Molotov-koktél
repült az irodára, amely csaknem teljesen kiégett. A támadást a Magyarok Nyilai
Felszabadító Hadsereg elnevezésű – a politikusok háza elleni Molotov-koktélos
támadásokat és Csintalan Sándor brutális megverését is jegyző – terrorszervezet
vállalta magára. A tulaj a rendőrséghez, egy a lehetőségen kapva kapó blogger
pedig bajtársaihoz fordult, hogy flash-mobnak álcázott provokáció keretében
vegyen elég­tételt.

„A boltra rárepült egy Molotov-koktél, de a jelek szerint a zsidó tulajdonos,
és az általa alkalmazott oláh cigány sz*zsák nem értett még ebből sem. Kérünk
mindenkit, hogy vegyen fel fekete nadrágot és bomberdzsekit, elmegyünk ebbe a
jegyirodába néhány százan egyszerre, jegyet venni az április 19-ei
Kárpátia-koncertre. Próbáljon kidobni mindenkit egyenként. A flashmobon ott
lesznek valami gárda budapesti tagjai is”
– áll Tomcat verbunkjában, ám az
ötletgazda végül pár tucat tar fiatallal volt kénytelen akcióba lépni.

Beindultak viszont az „ellenreakciósok” is. Zsidó szervezetek és a Fidesz
újlipótvárosi képviselője toborozta a békés polgárokat szintén be nem jelentett
demonstrációra. „A múlt heti gyalázatos »zsidó-bolt égetés« után a nácik ma
délután újabb balhéra készülnek. Meg kell akadályoznunk! 4-kor a Jászain, a
szökőkútnál kell lennünk, hogy nekik fél ötre ne maradjon hely. Tavaszi sétára
gyülekezünk”
– kongatta meg a vészharangot egy elektromos körlevél, és az
eredmény háromszáz dühös ember lett, akik „Nácik haza!” felkiáltással fogadták a
közelgő kopaszokat.

A fokozott rendőri jelenlét miatt nem került sor összecsapásra. Feljelentésre
viszont igen, ugyanis mindkét spontán rendezvény szervezője ellen gyülekezési
joggal való visszaélés miatt indult eljárás. „Mi csak a fasiszta kisebbséggel
szemben akartuk megmutatni, hogy sokkal többen vagyunk”
– nyilatkozta Szabó
György, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője.

Ez olyannyira sikerült, hogy még a miniszterelnök is szentelt neki egy
blogbejegyzést, melyben azt írja: „Végre azok voltak többen, akiknek elegük
van a radikálisokból, a megfélemlítésből, abból, hogy egy hangos kisebbség
bemocskolja normális nemzeti érzelmeinket, és tönkretegye a demokratikus
nyugalmat.”



Fotók: Somorjai László

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!