hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2008. 04. 16.
NégyszemköztSólyom László köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, a szocialista párt elnökével. A téma a kialakult koalíciós válság volt. A találkozó után sem az államfő, sem a kormányfő nem nyilatkozott a sajtónak. Az államfő a többi pártelnökkel is találkozik: Sólyom László a tervek szerint pénteken fogadja Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, majd Dávid Ibolyát, az MDF vezetőjét. A sort Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja hétfőn.A romlás jelei„A mai magyar közélet súlyos válságban van, és úgy tűnik, hogy nem a megoldás irányába fordulnak az események, az országot pedig mély korrupció hatja át” – mondta Bogárdi Szabó István református püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén. A püspök szerint „szisztematikusan fenntartott” társadalmi bizalmatlanság van jelen a közéletben, amelynek keretében „mindenki mindenkit gyanúsít”. „A romlás jelei közé” sorolta az elmúlt hetek tanárokat ért atrocitásait is, de az egyházban fellelhető visszásságokra is kitért a református püspök, amikor arról beszélt, hogy az egyházkerület által felvett hiteleket, amelyeket a területükön lévő 107 egyházközségnek továbbítottak, 3-4 vonakodik visszafizetni. Azt is negatív felhanggal mondta, hogy csökkent az egyháztagok száma is. Az egyházfegyelem lazulását is a negatív tendenciák közé sorolta, meglátása szerint „alig lehet az egyházfegyelmet fenntartani”.Lehet-e giccsadó?Az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete tiltakozik azon törvénymódosító javaslat ellen, amelynek értelmében minden internet-hozzáférési szolgáltatás árbevétele után 0,8 százalék kulturális járulékot (azaz giccsadót) kell fizetniük.Átfogó vizsgálatot a rendőrségen!Kállai Ernő a rendőrség és a kisebbségek kapcsolatát készül több hónapon át kutatni. Vizsgálata kitér arra is, mennyire felkészült a rendőrség a kisebbségi csoportok közötti konfliktusok kezelésére.Pénzt kérnek az államtól A városrendészeti bizottság előbb kiszámolja, mennyi pénz kellene az 1500 fős létszámhiány felszámolásához (rendőr­lakások építése, 30 százalékos bérpótlék), majd Demszky Gábor főpol­gármester elkéri a pénzt az államtól.

Totális leállás

Egész napos munkabeszüntetést tartanak a BKV-szakszervezetek április 18-án –
jelentette be Gulyás Attila, a sztrájkbizottság szóvivője.



„Komoly gondolat” az MSZP szocdem frakciója

Már Horn Gyula idején felmerült, hogy az MSZP több parlamenti frakciót
alkotva ellensúlyozza a kisebb pártok pozícióit – mondta Baráth Etele,
szocialista képviselő, aki szerint ez most taktikai okokból megtörténhet.



Pallaginak is mennie kell

A közszolgálati televízió menedzsmentje szerint Pallagi Ferenc
bulvár­lap­­-szerkesz­tői munkássága nem fér meg a közéleti műsorban vállalt
szerepével. Immáron ő a negyedik, akit „letiltottak” a műsorból ezzel az
indokkal.



Titkos Malév-dokumentumok Angliában

Egy elhagyott irodaépületben találtak rá az üzleti titok minősítéssel
ellátott papírokra. Megoszlanak a vélemények arról, hogy az iratok releváns
titkokat tartalmaznak-e.

Sokáig nem lehet kisebbségi kormányzás

Suchmann Tamás szocialista politikus szerint előrehozott választásokról
akkor lehet szó, ha végképp nem megy semmiféle együttműködés az SZDSZ-szel.
Szerinte nem lehet két évig kisebbségben kormányozni.



Kóka elhozza a siker receptjét

Az SZDSZ elnöke három liberális miniszterelnök meghívására indul
gazdaságpolitikai körútra, először Bukarestben, majd Helsinkiben, végül pedig
Tallinban ismerteti pártja adó- és gazdaságpolitikai reformterveit. Eörsi Mátyás
ügyvivő úgy nyilatkozott az utazásról: „Elegünk van a siránkozás kultúrájából,
szerdán útra kel az SZDSZ, és elhozza a siker receptjét!”



Együttműködik az MDF a Tisztelet Társaságával

Tárgyalásokat kezdett az MDF és az egykori szocialista politikus, Schmuk
Andor nevével fémjelzett Tisztelet Társaságával a 2010-es országgyűlési
választásokra készülve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!