Az utóbbi hetekben már a nyílt színen zajló harc azonban jóval régebbi
keletű: Fodor és hívei a Kóka–Magyar–Horn-csoport uralmának akarnak véget vetni,
mivel a jelenlegi vezetés a parlamentből való kibukás szélére vezette a pártot.
Kókáék viszont Fodorék állandósult belső ellenzéki szerepét elégelték meg. Bár
úgy tűnik, a felek hajlanak a tisztújításra, ám még azt megelőzően előtte
igyekeznek pozicionálni magukat. Nem mindegy ugyanis, kinek a táborát „erősítik”
a „csalók”. A tavaly tavaszi tisztújító küldöttgyűlés résztvevőiről egyre másra
derül ki, hogy nem vettek részt a szavazáson, sőt van olyan küldött is, aki
arról sem tud, hogy SZDSZ-tag lenne.
A viharos tavasz – talán így fog a magyar liberális párt történetében szerepelni
az elmúlt három hónap. „Az SZDSZ fennállása óta a legsúlyosabb erkölcsi és
morális válságát éli át, melynek gyors lezárására semmi esélyt nem látok –
mondta a Heteknek a párt egyik ügyvivője. Hiába is tagadtuk a sajtó előtt, a
párt vezetése végképp megosztott, itt nemcsak tisztújításról van szó, hanem
inkább leszámolásról.” Kóka – igaz, nem néven nevezve, mégis egyértelműen –
csalás vádjával illette Fodort és szimpatizánsait, majd a pártból való távozásra
szólította fel őket. „Korábban is megosztott volt az SZDSZ, de korábban mindig
jött Kuncze Gábor, és elcsendesítette a vihart. Most viszont nincs Kuncze, csak
a megosztottság és a vergődés maradt” – értékelte a helyzetet az ügyvivő.
Kóka János a héten bejelentette: rendkívüli küldöttgyűlést hív össze, ahol
módosítják a párt alapszabályát. Ha ott döntés születik, következik a megyei
tisztújítás, az új küldöttek jelölése, azután pedig egy országos tisztújító
küldöttgyűlés. Az elnök által felvázolt megoldási javaslatban az egyik fontos
tényező az idő. A párt nehézkes, „liberális totojázó” döntési szokásai miatt
akár nyár elejéig is várni kell a belső ügyek lezárására. „Addig pedig lesz idő
vizsgálódni, sarat dobálni, üzengetni, amivel végképp röhejessé válik a párt a
választók előtt” – fakadt ki a Heteknek az egyik megyei elnök.
„Valamikor mi is röhögtünk Torgyán kisgazdáinak a balhéin, de ma már azon se
lepődnék meg, ha a Gizella utcában székházat foglalna valamelyik SZDSZ-es tábor”
– mondta egy szintén névtelenséget kérő liberális politikus.
Kóka bejelentése mögött egyelőre nincs teljes összhang, az ügyvivők nem álltak
az elnöki menetrend mögé teljes mellszélességgel, sőt, a „fodorista” tábor
néhány tagja a testület munkájában sem vett részt: Fodor Gábor, John Emese,
Szent-iványi István és Demszky Gábor is átmenetileg távozott az ügyvivő
testületből. Az utóbbi egy levelet adott át az elnöknek, ennek tartalma azonban
ez idáig ismeretlen.
A párt honlapján szereplő elnöki közlemény megszavazásakor Gulyás József, Béki
Gabriella és Bőhm András ugyan tartózkodott, de beleegyeztek a közlemény
nyilvánosságra hozatalába. Kóka nyilatkozata szerint „gyors megoldásra van
szükség az ügyben, mert a párt hitele minden nappal csak tovább romlik”.
A Hetek által megkérdezett politikai tanácsadó szerint ez az erős kéz
politikáját jelenti, magyarul azt, hogy az elnök határozza meg a napirendi
pontokat az Országos Tanács ülésén, és sürgetni fogja egy új küldöttgyűlés
összehívását. Kóka János egyébként máris belevágott elnökválasztási kampányába a
médiában, és várhatóan személyesen is eljut majd minden alapszervezetbe, minden
párttagot igyekszik majd megszólítani. A kampányban alapvető fontosságú a
hangulati elemek megteremtése. Ha most lenne a tisztújítás a liberálisoknál,
valószínűleg Fodor Gábor győzne, hiszen személyében egy népszerű és sikeres
környezetvédelmi minisztert láthatnak a küldöttek, aki viszont még soha nem
kapott lehetőséget a párt vezetésére.
Ezzel szemben Kóka János gazdasági miniszteri teljesítménye meglehetősen
halovány volt – többek szerint Kóka „bukott miniszter” –, ráadásul pártelnökként
nemhogy javítani, de még szinten tartani sem volt képes az SZDSZ
támogatottságát, ezért alkalmatlan a további vezetésre. A kampány azonban
megváltoztathatja a jelenlegi hangulatot, mivel Fodor Gábornak sem ideje, sem
megfelelő stábja nincs egy korteshadjáratra. Így ha párton belüli népszerűsége
nem is esik nagyot, Kóka intenzív kampányának köszönhetően megint kiegyenlített
esélyekkel állhatnak az elnökválasztási rajthoz.
A tavalyi választás eredményei belső közvélemény-kutatásként is használhatóak,
így Kóka tudja, hol kell a legintenzívebben dolgoznia a szimpátia
visszaszerzéséért.
Az SZDSZ belügyeit ugyanakkor tovább bonyolítja a koalíció helyzete, hiszen a
népszavazási kiütés óta a szocialista párt a reformlépések felülvizsgálatát
szorgalmazza, ami a liberális vezetésben erős ellenérzéseket váltott ki.
Parlamenti információk szerint a szocialista párt vezetői szívesen vennék Fodor
Gábor pajzsra emelését az SZDSZ-ben – kivéve Gyurcsány Ferencet. A
miniszterelnök és környezete ugyanis tart Fodortól, hiszen az ő kezdeményezésére
a koalíció már menesztett egy miniszterelnököt, Medgyessy Pétert. (Az
alapítók véleménye az SZDSZ válságáról: Hová repül a szabad madár?)