A miniszterelnök többek között azért, mert az elmúlt két évben tudatosan
hajtott arra, hogy reformerként kerüljön be a történelemkönyvekbe. Irányításával
az MSZP több esetben is jelentős reformkorokra utaló jelszavakat – például „Haza
és haladás” – választott politikája szimbolizálására.
Bár kommunikációs szempontokra hivatkozva többen ajánlották a miniszterelnöknek,
hogy a 2006-os megszorító csomaghoz ne az ő, hanem a pénzügyminiszter nevét és
arcát társítsák – erre állítólag maga Veres János is ajánlkozott –, ám Gyurcsány
ragaszkodott ahhoz, hogy ő jelenítse meg a pénzügyi reformokat. Többször
nyilatkozta, hogy személyes sorsát összekapcsolta a reformokkal.
Csapás a reformkorra
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »