hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2008. 03. 26.
Kanada helyettTöbb ezer tájékoztató füzet készült azoknak a romáknak, akik a vízumkényszer március eleji megszűnése után kivándorolnának Kanadába.Debrecen perli az OEP-et Debrecen önkormányzata pert és versenyhivatali eljárást indít az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellen, hogy a háziorvosok megkaphassák a vizitdíj miatt kieső bevételt.

Dávid Ibolya cáfol

Dávid Ibolya az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta kedd este,
hogy félremagyarázták azt az interjúját, amelyet egy kereskedelmi rádiónak adott
hétfőn. Ott mindössze „jókívánságairól” biztosított egy esetleges nagykoalíciót,
de nem javasolta azt – tette hozzá.



Rosszabb kilátásokkal számol a kormány

A Pénzügyminisztérium csökkentette Magyarország 2008-ra várt GDP
növekedésének előrejelzését, és rontott az inflációs kilátásokon is. A
módosított GDP így az idén várhatóan csak 2,4 százalékkal nő, az infláció pedig
5,9 százalék lesz.



Hibás minőség

Mintegy 50-60 darab álmennyezeti elem omlott le egy alig két éve átadott
sportcsarnok belső tetőzetéből Szombathelyen.



Majtényi Lászlót jelölik az ORTT élére

Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
Majtényi Lászlót, volt adatvédelmi biztost jelölte az Országos Rádió és
Televízió Testület elnökének.



Tüntettek, majd bírságot kaptak

Félmillió forint bírságot szabtak ki a rendőrök a felvonuló kamionosokra.


A KRESZ megsértése miatt 37, a fővárosi behajtási díjak miatt demonstráló
fuvarozóval szemben intézkedtek a rendőrök kedden – közölte a Budapesti
Rendőr-főkapitányság szerdán.



Elismert rendőrök

A kormányfő 15 rendőrnek adott elismerő oklevelet a nemzeti ünnepen
végzett munkájukért. Gyurcsány szerint a rendőrség „megtanulta leckéjét”.



Ok nélkül vertek össze egy roma férfit

Életveszélyt okozó testi sértés miatt előzetes letartóztatásba helyezett
kedden a bíróság két 17 éves tapolcai fiatalt, mert megvertek egy roma férfit. A
32 éves férfi életveszélyes állapotban, kómában fekszik az ajkai kórházban. A
fiatalok nem ismerték az általuk bántalmazott embert, s valószínűleg csak „jó
balhénak” tartották a megverését.



Közelebb az újabb népszavazáshoz

Négy, a leendő egészségbiztosítási pénztárak működését érintő
népszavazási kérdést hitelesített keddi ülésén az Országos Választási Bizottság.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!