hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csak Rudi Zoltán mentheti meg az MTV-t

2008. 02. 13.
Bizonytalan, hogy a jövő hónapban ki vezeti majd a mintegy harmincmilliárd forintból gazdálkodó Magyar Televíziót, mivel szinte biztosnak tűnik, hogy az eddigi elnököt első körben nem választják újra. A helyzetet csak maga Rudi Zoltán tudná megoldani, ha jelölne maga mellé alelnököket, akiket vészhelyzetben a köztévé tulajdonosi jogait gyakorló kuratórium ügyvezetővé „üthetne”. Rudi ezt a gesztust lapzártánkig nem tette meg.

A probléma oka, hogy nincs konszenzus az utódról vagy Rudi mandátumának
meghosszabbításáról a kuratórium elnökségében, amelybe a parlamenti pártok
delegáltak tagokat. Ráadásul a fele-fele arányban kormánypárti és ellenzéki
tagokból álló grémiumban kétharmados többséget kellene annak a jelöltnek kapnia,
akire aztán a civilekből álló, 31 tagú, úgynevezett nagykuratórium bólinthatna
rá.

Ha valaki képes megszerezni a kétharmados többséget, az már egyfajta
nagykoalíciót feltételez. Mivelhogy éppen népszavazási kampány kellős közepén
vagyunk, így ez nehezen elképzelhető, ráadásul kormányzati forrásaink szerint
annyira leköt mindenkit a Fidesz kezdeményezése, hogy per pillanat egyetlen
vezető szocialista sem foglalkozik az MTV ügyével. A Fidesz pedig „fúj” Rudira a
Nap-kelte miatt.

A Magyar Televízió Közalapítvány tavaly november 5-én indított pályázatot az MTV
elnöki tisztségének betöltésére. Mindössze hárman pályáztak. Az eddigi elnök
Rudi Zoltán mellett Hammer Ferenc szociológus és Szabó Stein Imre, az ATV volt
vezérigazgató-helyettese gondolja úgy, hogy életképes koncepcióval rendelkezik a
feladathoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!