hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áldozatból gyanúsított
Meglepő fordulat a Zsanett-ügyben

2008. 02. 06.
Röviddel azután, hogy a Fővárosi Főügyészség tavaly év végén megszüntette a nyomozást az állítólag rendőrök által megerőszakolt 21 éves E. Zsanett ügyében, és idén januárban még ügyvédje panaszait is elutasította, újabb nyomozás indult, ám ezúttal az ügyészség szerint hamisan vádaskodó ellen.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség öt rendbeli hamis vád miatt rendelt el
nyomozást E. Zsanett ügyében, mivel – a fővárosi főügyész szavai szerint – „a
feljelentésében szereplő bűncselekmény ott, akkor és úgy nem történhetett meg”.


Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő a Heteknek kifejtette: máshol, máskor és
máshogy bármi megtörténhetett, de ez nem képezte vizsgálatuk tárgyát. Ezért a
többek által elkövetett erőszakos közösülés ügyében bűncselekmény hiányában, míg
a vesztegetés ügyében bizonyítottság hiányában szüntették meg a nyomozást. A
szóvivő szerint mind az első orvosszakértői vélemény, mind a cellainformációk
cáfolják Zsanett állításait.

Az igazságügyi DNS-szakértő szakmai állásfoglalásával kapcsolatban Tuza Péter, a
sértett ügyvédje annyit mondott a Heteknek: „Az ügyészség által hitelesnek ítélt
első szakértői vélemény vizsgálati módszereit két másik egyértelműen
megkérdőjelezte. Ezért kértem, hogy azt végezzék el újra, de ez nem történt
meg.”

A Fővárosi Főügyészség január közepén elutasította a sértett jogi képviselőjének
panaszát, melyet a nyomozást megszüntető határozat ellen nyújtott be, így az
jogerőre emelkedett. Tuza Péter elsősorban azt kifogásolta, hogy a Budapesti
Nyomozó Ügyészség nem oldotta fel a bizonyítékokban rejlő ellentmondásokat, és
azokat egyoldalúan, védence hátrányára értékelte.

„A sértett következetes abban, hogy a jogérvényesítés minden lehetőségével és
eszközével élni kíván, és erre már csak a pótmagánvád intézményével van
lehetőség, amit rövid időn belül be fogunk nyújtani” – tájékoztatta a Heteket
Zsanett ügyvédje, aki a sajtóból értesült arról, hogy hamis vád miatt indult
nyomozás ügyfele ügyében.

Mivel több orgánum is valótlant állított Zsanett eltűnéséről, ezért ők polgári
perre számíthatnak a jövőben a lány jogi képviselője szerint. Mint mondja: a
lány eddig is, és ezután is rendelkezésére áll a hatóságoknak.

Ami az érintett rendőröket illeti, a katonai bíróság előtt zajló eljárás
ellenére a Készenléti Rendőrség parancsnoka már megszüntette a szolgálati
beosztásból történő felfüggesztésüket, így nemrég újra munkába állhattak. Az
ORFK pedig konkrét jogi lépéseket tervez a nemi erőszakkal „megalapozatlanul”
vádaskodó lány ellen, amennyiben a bíróság jogerősen is felmenti kollégáit a vád
alól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!