hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rabbiharag
Vihart kavart Sólyom díszebédje

2007. 12. 12.
A Köztársasági Elnöki Hivatal és a Mazsihisz között teljes egyetértés uralkodik a tekintetben, hogy újkeletű pengeváltásukról semmilyen plusz adalékkal nem szolgálnak a nagyközönség számára. A zsidóság képviselői ugyanis a gyűlöletbeszéd-törvény államfői vétója miatt visszautasították Sólyom ünnepi ebédmeghívását.

Sólyom László idén év végén is szeretettel várta a rendszerváltás óta
rögzített pozíciót elfoglaló négy tradicionális felekezet – katolikus,
református, evangélikus, zsidó – vezetőit, hogy együtt költsék el az immár
hagyományosnak számító ünnepi ebédet, ám a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetsége (Mazsihisz) nyílt levélben zárkózott el a kulináris élvezetektől.

„A parlament által elfogadott törvény, mely lehetőséget adott volna a gyűlölködő
magatartást tanúsítókkal szembeni polgári jogi perek indítására, végre valóra
válthatta volna várakozásaink egy részét. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy
az Igen Tisztelt Elnök Úr megakadályozta e törvény mielőbbi hatálybalépését” –
írja dr. Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök, dr. Schweitzer József nyugalmazott
országos főrabbi és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató Sólyomnak, és sérelmezik,
hogy nem kaptak felkérést érveik személyes kifejtésére az elnöki hivataltól. Az
aláírók úgy értékelik a jelen helyzetet, hogy „fontosabb a gyalázkodók vagyoni
viszonyainak védelme, az esetleges nagyszámú pertől való megóvása, mint a
megalázottak és megszomorítottak méltóságának védelme”. A köztársaság elnöke
valószínűleg egy egyszerű „sajnáljuk”-kal túl is tette volna magát a kosáron, ám
a Maszihisz azt is fejéhez vágja levelében, hogy megítélésük szerint Sólyomhoz
„nem jutott el azoknak a hangja, akik túlélték a holokauszt szörnyűségeit”.

Ha ő maga méltatlannak is érezte a személyes választ, hivatalvezetője tollat
ragadott, hogy tisztázza elnökét. Tari Sándor rögzíti, hogy a zsidóság
képviselőinek levelében megfogalmazott indoklás „nem ad kellő alapot” a
távolmaradásra. Konkrétan azért nem, mert a gyűlöletbeszéd-törvény esetében „az
előzetes normakontroll kérése nem azt fejezi ki, hogy az egyes közösségeket
sértő nyilvános kijelentések elleni fellépéssel nem ért egyet az államfő, hanem
azt, hogy megítélése szerint a választott jogi eszköz a Magyar Köztársaság
alkotmányos keretei között nem megfelelő”. Arról nem is beszélve, hogy Sólyom
László az Országgyűlés őszi nyitóülésén elmondott beszédében éppen a holokauszt
túlélőinek és az áldozatokra emlékezőknek védelmében javasolta, hogy ne az
árpádsávos zászlót válassza jelképéül, „aki ki akarja fejezni ellenzékiségét,
vagy aki magyarságához nem tartja elegendőnek a nemzeti zászlót”.

„Örökölt szokásról van szó,” melyet Mádl Ferenc vezetett be 2001 karácsonyán –
mondta el lapunknak Kumin Ferenc, miért is találkozik az államfő minden év végén
magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokkal. Az elnöki hivatal
Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője szerint „nyilvánvaló
logikája” van annak, hogy miért éppen a tradicionális felekezetek a
kiválasztottak: történelmi múltjuk és jelentős, „felmutatható” hívőszámuk
determinálja őket a díszebéden való részvételre. A főosztályvezető nem emlékszik
egyetlen alkalomra sem, amikor e kritériumoknak megfelelő más felekezetek szóvá
tették volna mellőzöttségüket, igaz, tavaly például már a baptisták is helyet
foglalhattak a Sándor Palotában.

Végül mégiscsak akadt egy szervezet, aki felemelte a szavát a méltánytalan
pozitív diszkriminációval szemben, gondolván, figyelmébe ajánlják Sólyomnak,
hogy bajosan tudja egy személyben „kifejezni a nemzet egységét” – ahogyan azt az
Alkotmány rögzíti –, ha nem veszi figyelembe a vallási palettán a rendszerváltás
óta végbement mozgásokat. A keddi ebéd előtt a judapest.org internetes portál
flódnit és egy levelet juttatott el a köztársasági elnöki hivatalba. Üzenetükben
feltárják az államfőnek, hogy a „hazai zsidóság pluralisztikus alapokon áll”, és
vitatják annak a gyakorlatnak a létjogosultságát, hogy hazánkban évtizedek óta a
Mazsihisz a „hivatalos zsidó reprezentáció egyetlen szerve”, amely az állammal
való kapcsolattartásban indokolatlanul élvez monopóliumot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!