Fotó: Vörös Szilárd
Gyurcsány azt mondta nemrég: fognak velem találkozni 2010-ben is. Orbán is
biztos benne, hogy újra miniszterelnök lesz, ezért próbál megszabadulni a
szélsőségeseitől. Sok elemző szerint csak Gyurcsány riválisainak álomképe az,
hogy az MSZP darabjaira hull. Sokan úgy látják, hogy a jobboldali polgári
politika újraélesztésének legnagyobb akadálya maga Orbán, de a Fideszen belüli
centralizáció miatt szinte megbuktathatatlan. Viszont a Századvég felmérése
szerint a szavazók hatvan százaléka úgy gondolja, hogy a mostani politikai elit,
a vezérek nem képesek megoldani az ország gondjait. Ön mire tippel, mi a nagyobb
kockázat, a két vezérrel nekiindulni 2010-nek, vagy lecserélni őket, amíg nem
késő?
– Biztos vagyok abban, hogy nagyon rövid időn belül, egyik pillanatról a
másikra vezércsere lesz. Mindkét nagy párt számára biztosnak látszik a vereség.
Egyszerűen halottak. Előtérbe fognak kerülni azok, akik konszenzust akarnak,
együttműködést, kiegyezést, közös munkálkodást, békét. Ez már látható néhány
önkormányzatban és vidéken. Az V. kerületben például nem háborúznak, ott
dolgoznak, van is látszatja. Orbán Viktor elvesztett két választást,
Nyugat-Európában vagy Amerikában lehetetlen ezek után újra első emberként
próbálkozni. Azt még a jobboldali elemzők is tudják, hogy a Fidesznek ma egy
szavazóval sincs többje, mint mikor vesztettek. A baloldal ugyan veszített
egymillió szavazót, ez az egymillió elhagyta, igaz, a szocikat, de nem ment át a
jobboldalra, és az eddigi bizonytalanok sem mentek át. Gyurcsány meg egy év
alatt látványosan húsz százalék alá lökte pártját. Egy békepárti politikust
tesznek majd az élre, például Pokornit vagy Kiss Pétert.
Az, hogy mindketten unalmasak, színtelenek és szagtalanok, nem probléma?
– Most nem. Lejárt a szikrázó, érdekes egyéniségű, megváltó jellegű,
karizmatikus alkatú, tévésztár politikusok ideje. Vége Orbán és Gyurcsány
idejének. Nézzünk szét a világban! Angela Merkel Schröderhez képest egy unalmas,
szürke kosztümös NDK-s hölgy, aki ma a világ egyik legbefolyásosabb asszonya.
Jelen pillanatban népszerűsége hetven százalékon áll, ez óriási. De mondhatnám
Gordon Brownt is, aki egy igen unalmas skót, a népszerűsége mégis nagyon magas.
Újabban Hillary Clinton is unalmasra próbálja sminkelni a külsejét és a
belsejét. Magyarországon elege volt az embereknek abból, hogy állandóan izgatják
és hergelik őket a politikusok, hogy állandóan fasisztákat meg bolsikat kell
keresni a spájzban. Hagyjanak minket ezzel békén! Nem lépünk be a Magyar
Gárdába, de nem is fogunk vörös osztagot alapítani. A rendszerváltásnak vége,
rendszert akarunk, ami működik, ami nem bánt. Szili Katalint nem akarom
megsérteni, nyilvánvaló, hogy nem alkalmas a vezetésre, de mégis nagyon
szeretik, mert nem bánt senkit, mert konszenzus érződik a mondatai mögött. Az
unalmas Pokorni is azért tetszik a jobboldali közönségnek, mert látható, hogy
tud dolgozni és élni mások társaságában is. Van egy kisváros, ahol a
kórházigazgató nem találkozik a polgármesterrel, mert más párthoz tartoznak. Ez
sorscsapás. Tessék együttműködni! Az emberek szeretnének végre megbízni
valakiben, akitől nyugodtan élhetnek, dolgozhatnak, vacsorázhatnak és
aludhatnak. Egy könyvelőt várnak, aki csendben kormányoz.
Egyre többen beszélnek egy új párt, egy új erő megjelenéséről.
– Van nagyjából húsz százaléknyi szavazó, aki elvesztette a pártját. Ez egy
liberális-konzervatív tábor, amely tábor különösen Budapesten erős. Úgy
gondolom, ez a párt rövidesen meg fog szerveződni.
Kik lehetnek ebben a húsz százalékban?
– Nagyon sok SZDSZ-től elpártolt szavazó. Baloldali részről nem szocialista
szavazók, nem szeretik, amit Gyurcsány csinál, még működése liberális részét
sem. Van ebben a húsz százalékban rendszerváltó szavazó is. És igenis, nem
mindegy, hogy valaki KISZ-es oldalon állt-e a rendszerváltás előtt, vagy a másik
oldalon. Ezzel nem akarok senkit bántani, de ez tény.
Egyesek szerint alaphangon hárommilliárd forint kellene egy új párt
beindításához.
– Pénz is lenne az induláshoz, tudniillik a tőke ma kifejezetten ellenséges
mind Gyurcsány, mind Orbán politikájával.
Az MDF adott esetben bármelyik, akár jobb, akár bal irányban is
felfuttatható.
– Az MDF nem tudott igazán középen maradni, elvesztette a jobbfelé
terjeszkedés lehetőségét. Úgy tűnik, a választói összetétele ma baloldali, de az
MDF szavazótábora nem megbízható. Az MDF azért rokonszenves viszonylag sokaknak,
mert olyan „nem bánt senkit” párt. A legnagyobb problémájuk, hogy nincsenek ott
az önkormányzatban (szerintem az SZDSZ is ezért halt meg). Ez az alakuló új erő
meg tudna viszont kapaszkodni az önkormányzatokban, a polgármesterek, a
vállalkozók körében. A szocialisták Gyurcsány tisztasági csomagjával éppen most
vesztették el a polgármestereiket. A Fideszben is csak másodhegedűsök, hiszen
Orbán száműzetésben tartja őket, mivel valójában az általa odaküldött
komisszárok döntenek. Nincs taszítóbb annál, mint mikor a miniszterelnök vagy az
ellenzék vezérének irodájában dől el minden.
És Debrecen?
– Na jó, a kivétel az egyetlen Kósa Lajos.
A két nagy párt bele fog halni, mikor a harmadik felbukkan?
– Nem. Eleinte mindkét pártnak szüksége lenne rá, hiszen nem tudna nélküle
kormányozni, a mérleg nyelve lenne. Átvenné az SZDSZ szerepét.
Mondjon egy olyan lehetséges személyt, aki zászlóvivője lehetne e készülődő
pártnak!
– Tölgyessy Péter nevű politikus például mindkét oldal számára elfogadható,
ugyanúgy ír és ugyanúgy komilfó a Magyar Nemzetben, mint a Népszavában. Ő olyan
szereplő, aki megengedheti magának, hogy középen álljon.
Csak ismert személyben gondolkozhatuk?
– Nem biztos. Ott van például Bencsik János, Tatabánya polgármestere.
SZDSZ-es volt, kilépett, és minden további nélkül sikeres lehet középen.
Gyurcsány Ferencet ki ismerte évekkel ezelőtt? Senki. Mégis pillanatok alatt
berobbant. Ha a tőke és a sajtó Bencsik mögé áll, sikerülhet neki.
Mikor lehetnek ezek a vezércserék? Hetek múlva, hónapok múlva, egy év múlva?
– Úgy gondolom, már eleve késésben vannak, s ezt érzik is mindkét oldalon.
Már mindkét vezér a víz alatt dekkol három perce, és kékül a fejük, mert
elfogyott a levegőjük. Már mindent kipróbáltak, tisztasági csomag, az ország „megnépszavaztatása”,
de semmi nem hozta fel őket a víz alól. Másodperceik vannak. Küzd is mindkét
pasas keményen. Amelyik pillanatban az egyiket lecserélik, azon nyomban a másik
oldalon is lépni fognak.
Ki lesz Brutus?
– Nézze, most mindkét oldalon nagyon sok összeesküvő van. (Medgyessy
esetében például ez a személy Kuncze volt. Egyszer csak azt mondta az SZDSZ,
eddig és nem tovább. Kívülről kellett a szociknak egy ember, aki ezt megteszi,
mert ők maguk nem merték meglépni.) Ebből a szempontból megint főszereplő lehet
az SZDSZ, mivel az összeroppanás határán áll. Az SZDSZ önmagában is óriási gond.
Pillanatnyilag azt sem lehet tudni, ki vezeti, kivel lehet tárgyalni. Kóka már
nem, Fodor még nem. Van egy igen kicsi párt, amelynek huszonhét képviselőjétől
függhet ismét a kormány sorsa. És nem lehet tudni ki az a személy, aki a
képviselőkre most valódi befolyással bír. Kóka heteken belül elszáll a
kormányból, szerintem ezzel elvágta magát a pártjában is. Egyszerűen ki fogják
rúgni. Már Demszky sincs. Az a kiváló szervezőerő, ami a pártot jelentette és
jellemezte, megszűnt. És e szervezőerőben lévő potencia, befolyás tudott királyt
csinálni és királyt buktatni, ez a szervezőerő tudott fontos kérdéseket
eldönteni, ezáltal nem lett például Szili Katalin államelnök, és sorolhatnám.
Ezt a puccsot a szocialista táboron belül is megtehetik?
– Ha a polgármesterek, akik negyvennyolcan ülnek a frakcióban, egyszer csak
összeülnek és azt mondják, ezt nem szavazom meg, és azt sem, és amazt sem, ezt
viszont igen – azonnal vége a kormánynak és a miniszterelnöknek.
Mi tartja most egyben a szocialista frakciót?
– Inkább ki. Lendvai Ildikó. És részben Kiss Péter, valamelyest Szekeres
Imre. Gyurcsány elvesztette a frakció fölötti uralmat, hatalmat. Lendvai Ildikó
hol könyörögve, hol fenyegetőzve minden alkalommal elmagyarázza, hogy ne
csináljátok, fiúk, hiszen ha Gyurcsánnyal rosszat tesztek, azzal nekünk is
rosszat tesztek, mert jön Orbán, és mindennek vége.
A nagy újrakezdők hogyan tudnak mindig fölállni? Mások meg egyetlen rossz
mozdulattól, egyetlen hibától eltűnnek a semmibe? Gyurcsány sok mindent
megúszott, Orbán Viktornál meg szinte nincs nagyobb túlélő. Mi lesz, vagy mi
lehet az a konkrét esemény, történet, hovatovább mondat, amivel padlót
foghatnak?
– Sokszor kis ügyeken buknak el az emberek, nem nagyokon. Tony Blair sem az
iraki háborúba bukott bele, hanem számos sikertelen, nem szimpatikus
tévészereplésbe, interjúba. Amikor is a bukás még nem volt látható, se
érzékelhető, csak elkezdtek megjelenni a karrierjén kis hajszálrepedések, amik
egyszer csak töréssé lettek. Azt tapasztalom, hogy éles helyzetekben a választók
szívében nem a ráció dönt, hanem olyan apró gesztusok, amikre az elemzők nem is
gondolnak.
Mondjon egy konkrét példát!
– Antall József a taxisblokád idején hasonló helyzetben volt, mint Gyurcsány
az őszödi beszéd után. Csinált vele az egyik televízió egy interjút. Az az
Antall, akit gőgösnek, a népet lekezelőnek ismertek, egyszer csak ott ült a
kórházi ágyán csíkos pizsamában, elesetten, összetörten, láthatólag sebezhető
állapotban, és beszélt. Halkan, nem kioktatóan. Ezután mindenki úgy érezte, hogy
mellé kell állni. Úgy is lett. Később aztán, mikor újra „felvette öltönyét”, ezt
a szimpátiát elvesztette.
Sok szociológus, társadalomtudós és pszichológus arról beszél mostanában,
hogy felméréseik szerint a magyar nép depressziósabb és boldogtalanabb, mint azt
a társadalmi és anyagi helyzete indokolná. Nem gondolja, hogy az a fajta
politikai acsarkodás, amiről ön is beszél, teszi ilyenné Mari nénit és Józsi
bácsit?
– A rendszerváltás óta – sőt, talán előtte sem – most először éreztek
politikai vezetőkkel szemben ilyen megingathatatlan hitet, reményt, bizalmat.
Orbán Viktor nem egyszerűen egy politikai vezető volt, de a jobboldal
reménysége, prófétája, messiása. Gyurcsány is elérte ugyanezt a szocialistáknál.
2006 májusában az Andrássy úton olyan euforikus hangulatban énekeltek,
táncoltak, tapsoltak a hívek, mint előtte soha. Soha ilyen mértékben értelmiségi
csoportok nem esküdtek fel politikusokra, mint az elmúlt években. A baloldal
állandóan szkeptikus volt, soha nem kapott dicséretet még saját sajtójától sem,
Gyurcsány ezt is elérte. A mostani fásultságnak, rezignáltságnak az az alapja,
hogy a tükörbe nézve egyszer csak azt mondja tízmillió ember: Úristen, ennyire
vak, ennyire bolond voltam? Kiderült ugyanis, hogy a vezéreink nem azok, akiknek
mutatták magukat. Többek között ezért sem hiszek abban, hogy egy újabb vezér
kell. Engedjük a prófétákat ott működni, ahová valók, az egyházban. Ha lehet,
Orbán Viktor ne celebráljon miséket. Nota bene, ma már Gyurcsány is paposan
beszél, és áldást oszt a népnek. Hagyják ezt abba! És kezdjenek szakpolitikát
csinálni. Megismétlem, nem kell. Mindketten nagy tehetségű, okos, felkészült
politikusok voltak, ennek ellenére sikerült önmagukból is és a társadalomból is
a legrosszabbat kihozniuk. Kihozták azt a polgárokból, hogy jutalmazzák a
konfliktust, az ütközést, az erőszakot, az anyázást, és büntessék a nyugalmat, a
megállapodást, a folyamatos munkát. Most kezdenek lassan rájönni az emberek,
hogy a szomszédasszony csak szomszédasszony, és nem undok fideszes vagy idegen
szívű vagy rohadt kommunista, a tanár–diák viszonyról is most kezd kiderülni,
hogy az csak tanár–diák viszony. Az ember és ember közötti viszonyok most
kezdenek lassan normalizálódni.
A depresszió másik oka az, ami ezen az őszön feketén-fehéren kiderült a
Zuschlag-ügy kapcsán. Azt érzi a szerencsétlen választó, hogy rendben, csalódtam
az öregekben, a középkorúak éppen most járatják le magukat, de majd jönnek a
fiataljaink, akik frissek, erősek és tiszták lesznek. És egyszer csak látunk egy
fiatalembert a szocialista oldalon – bár e fiatalember habitusa, külseje,
működése alapján nyugodtan lehetne fideszes is –, aki bátran, rafináltan és
szemérmetlenül lop, csal, hazudik. Akkor most jön majd egy Zuschlag–Szíjjártó
kormány? Óh, anyám! Sokan úgy gondolják, hogy ez a két fiatalember azért
robbanhatott be a politikába, mert az Orbán Viktor-i és Gyurcsány Ferenc-i
politika stílusa, szellemisége csontig-velőig hatolt. Íme, megjelentek a
vezéreink ifjú hadakkal. És az ifjú hadak – ezek.
2007. 11. 16. (XI/46)
