hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megbuktatnák Gyurcsányt

2007. 09. 26.
Gyurcsány Ferenc után Orbán Viktor is offenzívába kezdett. A taktikája egyértelmű: szociális kérdéseket tűz a zászlajára, hogy az MSZP szavazói közül is tömegével vándoroljanak át a Fidesz oldalára. Az elkövetkező hónapok első számú Fidesz-programja a népszavazás sikeres lemenedzselése lesz, mely által – mint Orbán szavaiból kiderült – megbuktatható Európa „leggyengébb kormánya”.

A Hajógyári-szigeten, a hétvégeken szórakozóhelyként működő Stúdió csarnokban
tartotta a Fidesz a gyűlését, amelyet az őszödi beszéd (amit polgári olvasatban
„hazugságbeszédnek” minősítenek) egyéves évfordulója kapcsán rendeztek meg.
Orbán Viktor pártelnök mintegy félórás beszédében elsősorban az országot súlytó
szociális válságról szólt. Mint mondta: „Ma már egész Magyarország érzi, hogy a
régi politika többet ártott, mint amit az emberek tavaly ilyenkor gyanítottak. A
régi széljárás súlyosabb kárt okozott, elemibb rombolást végzett, mint sokan
akkor elképzelték. Magyarország ma szociális válságban vergődik.”

A politikus szerint „a kormány szociálisan érzéketlen, és azokat a szociális
értékeket, vívmányokat, amelyeket a magyar emberek hosszú évtizedeken át
felépítettek, és a rendszerváltás viharai közepette is átmentettek, most készek
esztelen módon lerombolni”.

Orbán a kormánybuktatás eszközének a népszavazást tartotta, amely szerinte
„demokratikus, erőszakmentes és összefogást teremtő eszköz”. A Fidesz ennek
érdekében még az ősszel össze kíván gyűjteni egymillió aláírást, hogy Sólyom
László még az idén dönthessen a népszavazás (a párton belüli tavaszra várt)
időpontjáról.

Fideszes forrásaink szerint ez az offenzíva a pártot is nagy erőpróba elé
állítja, mert a szervezet belül szétesett és teljesen koordinálatlan állapotban
van. A helyzetet jól írta le, hogy – az Index portálnak kiszivárogtatott
információk szerint – gyakorlatilag nem működnek a tagozatok, a közelmúltban
létrehozott és Deutsch-Für Tamás által bejelentett igazgatóságokról, azok
működéséről még a Fidesz középvezetői sem tudnak részleteket. A polgári körök
mellett a legutóbbi pártkongresszuson életre hívott önkormányzati fórum is
tetszhalott állapotban van. Emellett azok a képviselők, akiknek nincs
önkormányzati tisztségük, frusztráltak, tétlennek érzik magukat.

Több fideszes képviselővel beszélgetve az is kiderült, hogy nem biztosak abban,
hogy a kormány „simán megbuktatható”. Általában az a vélekedés, hogy a
(szerintük vélhetően) sikeres népszavazást követően „kell valaminek történnie”.
Miként a 2005-ös európai parlamenti választásokról is azt állította az MSZP,
hogy nincs belpolitikai tétje, majd a kudarcot követően „megpuccsolták
Medgyessyt”, úgy lesz következménye a Fidesz sikerének – hangzik a párton belül
immár közhelyszerű vélekedés.

Bár a párton belül nem ismertek még a népszavazási kampány szlogenjei és fő
üzenetei, a legtöbben úgy vélték: ha a Gárda-ügyek és más ideológiai kérdések
helyett „materiális” szociális kérdésekről és az áremelkedésekről tud beszélni a
Fidesz, akkor nyert helyzetben van.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!