hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 10. 03.
Karcsúsítás a TV2-nélSváby András menesztése csak az első lépés volt, két menetben majdnem száz embert bocsát el a TV2 a Kereszty Gábor és Sváby András által alapított Interaktívtól – értesült az Index. A cél a költségek racionalizálása, hogy ezentúl ne egy külső gyártó cégtől rendeljék meg azokat a műsorokat, amelyeket maguk is megcsinálhatnának. A tulajdonos ProSiebenSat.1-csoport viszont Magyarországra hozná németországi gyártóbázisát, amivel több milliárd euró bevételhez juthat a TV2. Börtön az újságírónakHárom év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Draskovics Lászlót, a szombathelyi Drazsé Szemek című lap főszerkesztőjét, későbbi kiadóját. A revolverújságíró politikusokat és közéleti embereket zsarolt meg, pénzt kért azért, hogy ne jelentessen meg cikkeket, amint arról a Hetek is beszámolt. A férfi tagadta bűnösségét, azzal védekezett, hogy csupán szponzori támogatást kért és kapott a sértettektől, akik között helyi vállalkozók, sportolók és politikusok is voltak. Tömegverekedés Jászapátiban Két család nőtagjai keveredtek szóváltásba Jászapáti egyik utcájában hétfő este. A vita tömegverekedéssé fajult, körülbelül negyvenen estek egymásnak, csak a helyszínre érkező rendőrök tudták helyreállítani a rendet. A rendőrök láttán a verekedők megpróbálták elrejteni fegyvereiket, ezek közül egy kést, egy vasvillát és egy ásót foglaltak le a nyomozók. Az éjszaka, a további incidensek megelőzése végett, a járőrök visszatérő ellenőrzéseket végeztek a helyszínen és annak környékén.Bauer kilépett az SZDSZ-bőlAz SZDSZ is részese annak, hogy a magyar politikai osztály elszabotálja a közélet megtisztítását a rendszeres anyagi visszaélésektől” - többek között ezzel indokolta Bauer Tamás, a párt egyik alapítója, hogy tizenkilenc év után búcsút mond, és kilép a pártból. Bauer az SZDSZ országos tanácsának hétvégi ülésén jelentette be, hogy kilép a pártból. A volt politikus az SZDSZ alapító tagja, korábban a párt ügyvivője és parlamenti képviselője volt. Döntését azzal indokolta, hogy fontos politikai kérdésekben számára elfogadhatatlanná vált a jelenlegi pártvezetés álláspontja és gyakorlata.

Elítélték Mortimert

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva 3 év 10 hónap börtönre ítélték a
Mortimer néven ismert Gy. Mihályt. A vád szerint 2005 májusában az akkor 17 éves
Mortimer a fővárosi 21-es buszon 80 centiméteres kardjával átszúrta egy 15 éves
roma fiú testét, aki életveszélyesen megsérült.



Rogán akciója

A belváros fideszes polgármestere, Rogán Antal és felesége a
lakodalmukban összegyűlt 1 millió 400 ezer forintot az V. kerület egynapos
sebészeti osztályának ajánlotta fel. A rendelőintézet egy 3 millió forintos
speciális műtőasztalt vásárolt az összegből. A kórházi berendezés árának hiányzó
felét a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat állta. A két hete működő
egynapos sebészeti osztályon elsősorban szemészeti, sebészeti, nőgyógyászati és
ortopédai műtéteket végeznek.



Nem vagyunk az élen

Magyarország – Ciprussal holtverseny-ben – a 39-40. helyen áll a
Transparency International korrupcióellenes szervezet szerdán Berlinben
közzétett éves korrupciós listáján.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!