hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Készül az újabb politikai összecsapás
Az MSZP magyarázna, a Fidesz buktatna

2007. 07. 04.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette a Fidesz és a KDNP közös népszavazási kezdeményezésének a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó aláírásgyűjtő íveit. Orbán Viktor győzelemről, a szocialisták a „kesztyű felvételéről” beszélnek, miközben az Alkotmánybíróság (AB) és az OVB tovább marakodik.

Saját pártja és az új többség első fontos győzelmeként értékelte az Országos
Választási Bizottság (OVB) népszavazásokat hitelesítő döntését Orbán Viktor. A
Fidesz elnöke az MTV Az Este című műsorában ismét kiemelte, hogy országos vitára
számít a népszavazásra bocsátott kérdésekről. „Nyolc hónap elteltével az első
komoly megmérettetésen túl vagyunk, és azt kell mondanunk, hogy győztünk” –
mondta „főnöke” előtt nem sokkal Pokorni Zoltán, aki Lech Walesa-t, a lengyel
Szolidaritás vezetőjét idézte: „Győztünk, és papírunk is van róla.” Mint mondta,
a Fidesz legfontosabb célja, hogy minél hamarabb és egyszerre tarthassák meg a
népszavazást a hat kérdésben. Kalkulációik szerint a szeptemberre összegyűjtött
kérdésenkénti kétszázezer aláírást követően legkorábban tavaszra tűzhető ki a
referendum. A Fidesz jogászai most azon töprengenek, hogyan lehet összekapcsolni
a most (tandíj, vizitdíj, kórházi napidíj) és a már korábban (termőföld,
kórházprivatizáció, gyógyszerforgalmazás) jóváhagyott, összesen hat kérdést.

Van azonban, akinek ez sem elég. Egy házaspár ugyanis szintén további kérdések
felvételét kezdeményezte az egészségbiztosítás és a több-biztosítós rendszer
témakörében. Három javaslatukat már hitelesítette is az OVB. Orbán Viktor pedig
egyelőre nem látja akadályát annak, hogy hat kérdésük a több-biztosítós
rendszert érintő hetedikkel egészüljön ki. Répássy Róbert, a Fidesz jogi
kabinetjének vezetője mindezt megfejelve bejelentette, hogy napokon belül
kidolgozzák a korábban jóváhagyott három népszavazási kezdeményezés ismételt
benyújtásáról szóló beadványukat. A szocialisták azonban ettől sem estek
kétségbe. Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője kijelentette:
felveszik a kesztyűt, és állnak minden értelmes vita elébe. A Pénzügykutató Zrt.
egyik közgazdásza szerint egyébként sikeres népszavazás esetén harmincmilliárd
forinttól eshet el az egészségügy, és a felsőoktatás.

Hogy a jobboldalon nem mindenütt maradéktalan az öröm, az a Heti Válasz
publicisztikájából olvasható ki. Stumpf István szerint Orbán Viktor téved,
amikor azt állítja, hogy „a Fidesz, vagy a testetlen új többség érdeme, hogy a
népszavazás kiírható”. A publicista úgy véli: „sokkal inkább a demokratikus
intézmények szégyene, hogy ez kérdés tudott maradni még az Alkotmánybíróság
pozitív döntése után is”.

A népszavazás körüli polémia érdekes eleme az OVB és az AB között zajló
erőfitogtatás. Az Alkotmánybíróság június 5-én semmisítette meg az Országos
Választási Bizottság döntését, mely elutasította a Fidesz által kezdeményezett
népszavazás engedélyezését a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj esetében.
Miután hétfőn mégis hitelesítették az íveket, Szigeti Péter, a bizottság elnöke
közleményt adott ki, melyben az általuk elfogadott kérdéseket alkotmányjogilag
elutasítják, de a pártatlanságra és a törvényes rendre való tekintettel
elfogadják.

A kérdések

Tandíj: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú
tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást
fizetniük?” 

Vizitdíj: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi, a fogászati ellátásért
és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő
év január elsejétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?”

Kórházi napidíj: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti
ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január elsejétől
ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!