hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Boszorkánykonyha
Kormányzati jósdát működtet a kancelláriaminiszter öccse

2007. 06. 06.
Az egyébként is botrányoktól hangos Egymásért Egy-Másért Alapítvány az „ország egyik legismertebb grafológusát”, Szilvásy Pétert választotta kutatási programjához. A civil szervezet részéről váltig bizonygatják, hogy a döntést a „családnevére tekintet nélkül, kifejezetten a szakmai tekintély alapján” hozták meg.

„Utólag már elég egyértelműnek tűnik, hogy valószínűleg a testvéremhez
akartak közelebb jutni. Ha volt is ilyen szándék, ezt az alapítvány vezetői jól
titkolták” – nyilatkozta az Index internetes portálnak Szilvásy Péter. A név nem
véletlenül cseng olyan ismerősen: az okkultista szakember a kancelláriaminiszter
Szilvásy György öccse.

Az ÁFA-csalással vádolt Egymásért Alapítvány állta a cehhet azért a nyíregyházi
kisiskolások körében végzett felmérésért, amelyben a grafológia praktikája
alapján Szilvásy Péter kiderítette: a felmérésben résztvevő gyerekek „legalább
tíz százaléka országos hírre tehet szert, és legalább öt százaléka nemzetközileg
is elismert teljesítményre képes”.

Ifjabb Szilvásy nevéhez köthető egyébként a Kormányzati Tanácsadó Jósda
elnevezésű szervezet is, melynek hitvallása szerint „egyik legfontosabb célja,
hogy a kormánynak, a tagjainak, a miniszterelnöknek használható információkkal
szolgáljon döntéseik előkészítése során”. „Javaslatai, észrevételei, tanácsai
nem jövendölések, hanem jelzések” – szögezi le az okkultista cég küldetését.
Hogy milyen jellegű iránymutatások is készülnek a cég „boszorkánykonyhájában”,
arra jó példa a tavaly augusztus 20-án történt tragédiát értékelő jelentés. Az
orkánerejű szél a kancelláriaminiszter öccsének értékelésében nem spontán
természeti jelenség volt, hanem „szándékosan, előre megfontoltan és felkészülve
létrehozott kollektív tudat manipulálásán keresztül kiváltott paranormál
jelenség”. A több halálesetet is követelő, gyászba fordult nemzeti ünnep után öt
nappal elkészült jelentés szerint a „szándékolt vihargenerálásnak politikai,
hatalmi céljai voltak, a viharcsináló(k) átviteli mágiával, pszichotronikai
eszközökkel még a rendezvény előtt olyan negatív gondolatokat, gonoszságokat
szuggerált(ak) az ünnepség résztvevőire, amely negatív gondolat, társulva a
tömeg hatalmas energiájával, ünnepi hangulatával, képes volt ilyen paranormál
jelenség kiváltására”.

A miniszter másik testvérét a honvédelmi miniszter (pályáztatás után) kinevezte
az Állami Egészségügyi Központ főigazgatójának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!