hetilap

Meseszerű fordulatot vett egy magyar munkanélküli férfi helyzete, miután a sajtó több képviselőjének küldött levelet az újpesti munkaügyi központban uralkodó állapotokról. H. Ferenc állítja: az illetékes osztályok még telefonon sem kommunikálhatnak egymással a pénzhiány miatt. A váratlan segítség egy minisztériumi telefonnal érkezett.„Négy vagy öt nappal azután, hogy szétküldtem a leveleket az újságoknak és a tévécsatornáknak, egy minisztériumi munkatárs keresett fel mobiltelefonon, és kedves hangnemben az esetem után érdeklődött. Mikor visszamentem a munkaügyi központba, olyan ajánlatot kaptam, amiről addig nem is tudtam, hogy létezik” – kommentálta lapunknak a történteket H. Ferenc. Elmondása szerint fél éven keresztül csak a munkaügyi központ és az önkormányzat szociális osztálya közötti utat koptatta, mindhiába. Próbált különféle átképzésekre is jelentkezni, melyek létezését csak hónapokkal később, többszöri rákérdezés után tudatták vele, de az illetékesek erről is lebeszélték, mondván, hogy „úgysem lenne elég jelentkező”. Ezt követően ő maga ajánlkozott, hogy ha kell, ő akár emberek toborzását is vállalja a hivatal számára. Természetesen ezzel sem sikerült rábírnia a dolgozókat új képzés indítására. „Mindeközben pedig sem segélyt, sem a támogatás akárminemű formáját nem kaptam” – írta H. Ferenc, aki leginkább azt kifogásolta, hogy „más kerületekben az emberek könnyebben szerezhetnek maguknak munkát”. A pohár végül akkor telt be nála, amikor egy alkalommal sorbanállás közben a Szociális Osztály munkatársától hallotta: „Nekünk tilos telefonálnunk, különben kifizettetik velünk.” Ekkor tudta meg, hogy miért kell neki minden apró-cseprő dologért egyik helyről a másikra rohangálnia.Természetesen megkerestük az ügyben a Fővárosi Munkaügyi Központ újpesti kirendeltségét, ám ott a hasonló szervezeteket tömörítő Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz irányítottak. Itt Lőrincz Leó főosztályvezető kérdésünkre elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerinti 313 ezer bejelentett álláskereső mindenhol ugyanolyan körülmények között tájékozódhat, tehát nincsenek technikai különbségek a helyi kirendeltségek között. „Akinek egyáltalán nincs lehetősége a szakmájában elhelyezkedni, az csoportos vagy egyéni átképzésekre jelentkezhet” – mondta Lőrincz, bár hozzátette, hogy minden esetben a helyi kirendeltségek döntenek arról, hogy beindítják-e az egyes képzéseket. A lehetőségek tárháza pedig elméletileg szinte korlátlan: létezik munka-, pálya-, álláskeresési-, rehabilitációs és pszichológiai tanácsadás, van telefonálás munkaadónak, önéletrajzírás, felkészülés a személyes találkozókra, a meg nem hirdetett állások felkutatása, illetve internetes szakképzés névre hallgató kurzus is. Ez utóbbi azért is érdekes, mert az említett levél szerzője állítja: az újpesti kirendeltségen nemhogy számítógépes oktatás nincs, de egy alkalommal ő maga magyarázta el a folyosón köré gyűlt jelentkezőknek, hogyan kell e-mail-címet regisztráltatni, és munkát keresni az interneten. „A jelenlevők azt mondták, szívesen beiratkoznának egy képzésre, ahol ilyesmiket meg lehet tanulni” – áll levelében. „Az álláskereső kérelmére indított eljárást minden esetben közigazgatási határozattal zárják le, melyet az ügyfélnek vagy személyesen adnak át, vagy postai úton juttatják el részére” – magyarázta Lőrincz Leó, hogy miért nem fordulhat elő, ami előfordult, nevezetesen, hogy egy munkanélküli sem segélyt, sem elutasító határozatot nem kap. H. Ferenc állítása szerint fél évig egyikből sem kapott. Két hete azonban váratlanul „megoldódott az ügye”. A „rejtélyes” minisztériumi telefonbeszélgetés után több tanfolyam is elkezdődött az említett intézményben, így H. Ferenc is elindulhatott azon a kurzuson, melyért fél évig harcolt.