hetilap

Anna tanári szakon végzett. A főiskola után gondolt egy nagyot, és úgy
határozott, hogy friss diplomájával a hóna alatt nem fog beállni munkanélküli
évfolyamtársai hosszan kígyózó sorába. „Ha már lúd, legyen kövér” – vallotta a
lány, és nem csak Magyarországnak, de a vén kontinensnek is végleg búcsút
intett: az Egyesült Államokban kerített magának állást. Kitűnő nyelvtudásának
köszönhetően a munkaszerzés nem ment nehezen, így az USA-ban népszerű
gyerektáborokban vállalt felügyelői állást. A fiatal lány férjet is hamar talált
magának, így napjaink egyetlen szuperhatalmának büszke állampolgárává vált.
Bármilyen hihetetlen, az „amerikai álom” itt fordult rémálomba: a kedves,
megértő, segítőkész és szorgos barát férjként kedvetlen, meg nem értő és nem
utolsósorban igencsak lusta társnak bizonyult. Hiába születtek gyermekeik, a
nőnek gyakorlatilag a mai napig egyedül kell takarításból és más, nem
kifejezetten nőknek kitalált fizikai munkából előteremtenie a betevő falatot.


Anna esete természetesen messze nem jellemző a hazánkat hátuk mögött hagyó
diplomások körében – sőt, igazából a kudarc számít a ritka kivételnek. „Aki
ilyen vagy olyan módon kijut a tengerentúlra, és kint is marad, az eleinte
rendszerint valamilyen feketemunkából – takarítás, rakodás – tartja el magát,
majd az összespórolt pénzéből vállalkozást indít, ami az esetek többségében be
tud futni” – vázolta fel lapunk kérdésére az illegális kelet-közép-európai
bevándorló várható amerikai pályafutását egy egyetemista, aki nemrég maga is
négy hónapot töltött nyári munkásként az óceán túloldalán. Dávid szerint a
legtöbben turistavízummal jutnak ki, ám ha az ember egyszer megérkezik, napokon
belül tud magának valamilyen feketemunkát keríteni.

Ha különösebb képzettség nélkül is be lehet odaát futni, nem csoda, hogy a
diplomás munkanélkülieket vagy a hazai elhelyezkedési lehetőséggel
elégedetlenkedőket valósággal magába szippantja Nyugat-Európa és az Egyesült
Államok. János kutatóként dolgozott itthon, szakmájában szépen haladt előre,
néhány éve a Ph.D. képzést is „summa cum laude” minősítéssel végezte el.
Családja azonban nem lakott jól a papírokkal. Így előbb Ausztriába költöztek,
majd kint élő rokonaik után maguk is az USA-ban telepedtek le. A fő mozgatórugó
természetesen a pénz volt.

A végzett diákok frusztrációjának nem kis részben az az oka, hogy míg
tizenöt-húsz évvel ezelőtt a diploma egy magasabb szintű élet, kiemelkedő
fizetés és biztos megélhetés kulcsa volt, mára a felsőoktatás piacára
egyértelműen a túltermelés vált jellemzővé. Számszerűen ez úgy néz ki, hogy a
rendszerváltás óta megnégyszereződött az egyetemisták és főiskolások száma. A
túlképzés miatt egyre több diplomás tart néhány hónapos kényszerszünetet az
iskolapadból kikerülve. Sokan – főként bölcsészek és tanárok – végül nem is
tudnak szakmájuknak megfelelő állást találni. Érdekes, hogy miközben a legtöbb
szülő a diploma megszerzésében látja csemetéje jövőjét biztosítva, munkaerőpiaci
szakemberek váltig állítják: jól képzett szakmunkásokból mára az ország egész
területén hiány van. A Foglalkoztatási Hivatal nyilvántartása szerint a
regisztrált munkanélküliek száma 2006 áprilisában 392 ezer fő volt. Közülük 35
ezer pályakezdő fiatal, valamint 16 ezer fő diplomás munkanélküli.

A cégek a maguk módján védekeznek a túlképzés ellen: egyre több vállalatnál
állítanak össze az egyes felsőoktatási intézmények diplomáit rangsoroló
informális listát, amelyek alapján a pályakezdőket kategorizálják. Legnagyobb
verseny az oktatási intézmények között a közgazdászképzés területén bontakozott
ki, az elmúlt években több tucat egyetem és főiskola indított el gazdasági
képzést.

„Az a nem mindegy, hogy napi tíz-tizenkét óra munkával is rettegni kell, ha egy
újabb csekkel csönget a postás, vagy nyolc-kilenc óra melóval az ember nagyobb
medencére, tágasabb lakásra vagy egy új szalonautóra »kuporgat«” – érvelt egy
jelenleg is egyetemi éveit töltő fiatalember lapunknak. Így sokan már a
gimnáziumot maguk mögött hagyva eldöntik, diploma után egész biztosan a könnyebb
megélhetést választják, és egyetemi éveiket ennek szolgálatába állítják: nyelvet
tanulnak, a jobbak pedig különféle ösztöndíjakkal külföldön tanulnak néhány
szemesztert. „Már régen rájöttem, hogy a hazaszeretet még írmag szintjén is
hiányzik belőlem” – meséli egy jogászhallgató, aki nyáron több hónapot is
külföldön töltött, azóta pedig nincs kétsége afelől, hogy az első adandó
alkalommal búcsút intene hazánknak.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek