A cigány kisebbségi választások nem hivatalos végeredménye szerint a roma
elektorok – vagyis a helyi kisebbségi önkormányzati képviselők – 5289 érvényes
szavazatának többsége a Lungo Dromra érkezett. Így a Farkas Flórián vezette
tömörülés 28, míg a Kolompár Orbánhoz kötődő MCF és szövetségesei 25 mandátumot
szereztek az Országos Cigány Önkormányzatban. A Lungo Drom emellett kilenc
területi kisebbségi önkormányzatban is többséget szerzett.
Nemcsak a cigányság, hanem az MSZP és a Fidesz számára is fontos volt a hétvégi
cigány önkormányzati választás. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy
mindkét párt támogatásában részesítette egyik vagy másik felet. A szocialisták
politikusai közül többen részvételükkel segítették Kolompár Orbán és az MCF
kampányát, valamint – információink szerint – komoly öszszegekkel támogatták a
magát és szervezetét baloldali érzelműnek valló cigányvezetőt. A Farkas
ugyanakkor levelet küldött a „narancsszínű” polgármestereknek, amelyben arra
kérte őket, magyarázzák el a roma elektorokkal együtt, melyik elnökjelölttel
járnának jobban.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »