hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Átképzett örömlányok
Tízmilliós pályázati pénzek prostituáltaknak

2007. 01. 10.
Két pályázaton összesen 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete a Humánerőforrás Operatív Programban. A pénzt átképzésre, valamint olyan szociális munkások képzésére használják, akik jogaikról világosítják fel az utcalányokat. A cél: társadalmi befogadásuk erősítése.

Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke
szerint semmi különös nincs abban, hogy állami és uniós támogatásokért
pályáznak. Mint lapunknak hangsúlyozta: 1999 óta a prostitúció legális
tevékenység Magyarországon, szervezetük pedig azoknak igyekszik segítséget
nyújtani, akik „nagykorúként, saját elhatározásukból úgy döntenek, hogy
prostituáltak szeretnének lenni”. Földi elmondta, rendszeresen pályáznak állami
és uniós támogatásokért. 2004-ben például A Humánerőforrás Operatív Programban (HEFOP)
28 millió forintot nyertek, amelyből 14 prostituáltat képeztek át reklám- és
marketingszakemberré. Az egyesület finanszírozott továbbá egy jogi képzést is,
amelynek keretében prostituáltakat ismertettek meg saját jogaikkal és
kötelezettségeikkel. „Akik vizsgát tettek, saját célcsoportjuk közé visszatérve
továbbadták az ismereteket a többieknek” – magyarázta az érdekvédő, aki szerint
a programnak jó eredményei voltak: a tájékoztatott hölgyek kevesebbszer kerültek
összeütközésbe a hatósággal.

A tavaly októberben nyert HEFOP-os pályázatuk szintén ilyen, úgynevezett „peer
mentorok” képzéséről szól a „szexmunkások társadalmi befogadása érdekében”, de a
programban helyett kapott 20 fő számítógépes képzése is. Az ilyen támogatások
többségét az EU, kisebbik részét pedig a magyar állam biztosítja.

Földi elmondta, hogy egyesületüknek 2500 tagja van, és évente átlagosan
3500-4500 személy kér segítséget tőlük. Arra a kérdésre, hogy mennyi pénzből
gazdálkodik évente a szervezet, nem kívánt választ adni. 2005-ös közhasznúsági
jelentése szerint a szervezet 12,5 millió forint bevételre tett szert, jórészt
pályázati forrásokból. A HEFOP-on kívül nyertek pénzt a szociális és családügyi
tárcától, a Fővárosi Önkormányzattól és Nemzeti Civil Alapprogramtól is.

Nem bűn a homeporno ?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!