hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Titkos szolgálat
Illegalitásba vonulnak a vármegyések

2006. 12. 12.
Az ügyészség felül kívánja vizsgálni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) működését, ők azonban ezt a hatalom agressziójának vélik, és illegalitásba vonulásukat tervezik. A kettős állampolgárság elvérzését kedden gyászolták, emellett a vajdasági magyarok egyik szervezetével karöltve újra kezdeményezik a témáról való népszavazást.



Toroczkai László Fotó: V. Sz.

Toroczkai László, a HVIM vezetője bejelentette, hogy nem hajlandók átadni
tagnyilvántartásukat a Csongrád megyei főügyészségnek, mivel meggyőződésük
szerint az a Nemzetbiztonsági Hivatalnál fog landolni. Az ügyészség a
szeptemberi események után kezdeményezte a mozgalom törvényességi
felülvizsgálatát, melynek részeként öt évre viszszamenőleg átnéznék a szervezet
iratait is. Az adatszolgáltatás megtagadása egyúttal a HVIM végét is jelentheti,
ám ők nem csüggednek: „legfeljebb illegalitásba vonulunk” – mondja elnökük, aki
szerint a hivatalos működés csak egy lehetőség a magukfajta szerveződés
életében. Toroczkai a „hatalom” ügyködését sejti az ügyészség igénye mögött, és
úgy érzi, a végső cél a HVIM feloszlatása. Erre az esetre gondolva már létre is
hoztak egy új mozgalmat Mi magunk néven.

A mozgalmár egy kínosabb összefüggésben is helyet kapott a napi sajtóban, miután
a Magyar Nemzet úgy írt róla, mint aki azért kényszerült elhagyni az Esély a
Stabilitásra Közalapítvány kuratóriumát, mert az egyik titkosszolgálat „foglya”.
Az elnök ezt tagadja, és látni szeretné a bizonyítékokat. Addig is a legnagyobb
délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetését vádolja a
kuratóriumból való eltávolításával. Ez azért is érdekes, mert rávilágíthat a
szerbiai magyar kisebbségen belül megbújó feszültségekre. A januárban esedékes
szerbiai választásokra készülő VMSZ mellett ugyanis a két kisebb magyar
érdekképviselet, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Vajdasági
Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) Magyar Összefogás Koalíció néven
választási szövetséget alakított, amelynek a listáján helyet kapott a Hatvannégy
Vármegye hat délvidéki tagja is. A VMDP éppen most látott neki újabb nagyszabású
aláírásgyűjtésnek a kettős állampolgárságért, így ifjúsági tagozatának nagy
segítséget jelenthet majd az illegalitásba vonuló vármegyések felszabaduló
energiája.

A legális működés talán utolsó mementójaként a HVIM a Fővárosi Bíróság Markó
utcai épületéig menetelt, hogy elsirassa a kettős állampolgárság ügyének
helyzetét, és amnesztiát követeljen a „politikai foglyoknak”. Az eseményen a
köztévé székházának ostromával összefüggésben körözött Buda-házy György beszédét
is lejátszották felvételről, majd tájékoztatták az egybegyűlteket, hogy december
9-én csatlakoznak a Puskás Ferencnek végtisztességet adók menetéhez, és mind
oda, mind a „Kossuth téri forradalmárok lelkipásztorának” karácsonyi éjféli
miséjére elvárnak minden „nemzeti érzelmű magyart”.

Miért kell tanítanunk a holokausztról?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!