hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy kiállítás képei

2006. 12. 12.
„Ezzel az elektromos sokkolóval még egy hárommázsás disznót is a padlóra lehet küldeni” – mutatott rá Daka Béla nyugalmazott rendőr alezredes tárlatvezető egy zseblámpa kinézetű tárgyra. Az eszköz körülbelül 30 ezer voltra transzformálja a benne lévő elemek néhány voltos feszültségét, és alkalmas arra, hogy néhány percre lebénítsa azt, akihez hozzáér. A tárgy egyike azoknak az eszközöknek, amelyeket a szeptemberi-októberi budapesti zavargások „békés tüntetőitől” koboztak el, és most a Rendőr-ségtörténeti Múzumban (Budapest VIII. kerület, Mosonyi u. 7.) kerültek ideiglenesen a szélesebb publikum elé.

Sokkolón kívül van itt csúzli, vipera, bozótvágó kard, baseballütő és valódi,
maroknál nagyobb utcakő, amellyel egy Skoda Octavia márkájú rendőrségi autót
zúztak be a demokratikus Magyarországért aggódó fiatalok, mielőtt felgyújtották
volna. A tárlaton – amely hétfő kivételével minden hétköznapon ingyenesen
látogatható – megtekinthetők még sérült és megégett rendőrpajzsok, ruhák,
valamint a Zsaru magazin és a Blikk fotósainak képanyaga. „Az volt a célunk,
hogy bemutassuk, hogyan élték meg az utcai zavargásokat a rendőrök a pajzs másik
oldalán” – mondta lapunknak Rozsnyai Éva, a múzeum megbízott igazgatója.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!