hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tömegpszichózis, tömeghisztéria
Interjú Dessewffy Tibor szociológussal

2006. 09. 27.
Egyes vélemények szerint Gyurcsány Ferenc saját maga szivárogtatta ki az ominózus hangfelvételt. Ön szerint lehet ilyen hangszalaggal politikai tőkét kovácsolni?– Ezt a hangzatos verziót én kizárnám a realitások köréből. Kiszivárogtatás elméletileg létezhet, de azt, hogy valaki ilyen formában tegye, ezekkel a fordulatokkal, az szinte kizárt.Az elmúlt napok eseményeinek ismeretében tud a kialakult helyzetből bárki is politikai hasznot húzni?– Nagyon látványos ugyan ez a szörnyűség, ami a köztévénél történt, de társadalmi értelemben ez visszafelé hat. Elképzelhető, hogy hosszú távon az ellenzék fog rosszabbul kijönni ebből a látszólag offenzív helyzetből is.

Mi a primer oka a most zajló utcai vandalizmusnak?

– Alapvetően a jobboldal valami sajátos gondolati konstrukció folytán
abnormális állapotnak tartja azt, hogyha ő ellenzékben van. A Fidesz erre rá is
játszik, folyamatosan ezt az illegitim, „megdönthetjük” helyzetet próbálja
sugallni a kormányról. Hétfőn már ez volt a pszichológiai alaphelyzet. Erre
rájött Sólyom László köztársasági elnök meglehetősen szerencsétlen
megnyilatkozása, melyben megfeddte Gyurcsány Ferencet azért, ahogy megmagyarázta
a kiszivárogtatott beszédet. Nyilván volt egy tömegpszichózis is, amire végül
rájött a futballhuligánok szervezett megmozdulása, majd a tömeghisztéria.

Az ellenzéki pártok vezetői egyöntetűen lemondásra szólították fel Gyurcsány
Ferencet, amiért elismerte, hogy becsapták az embereket. Jelen esetben ez lenne
a megoldás?

– Nem emlékszem arra, hogy a szocialista párt ’99-ben lemondásra szólította
volna fel Orbán Viktort, mert ígérete ellenére nem emelte meg 400 százalékkal a
béreket. Ez komolytalan is lett volna, nem gondolom komolyabbnak a jobboldal
jelenlegi felvetését sem.

Mennyire tette hiteltelenné Gyurcsány Ferencet a kiszivárogtatott beszéd?

– Ha valaki meghallgatja Gyurcsány Ferenc teljes balatonőszödi beszédét,
akkor ebből egy olyan politikus képe rajzolódik ki, aki önzetlenül, nem
önérdektől vezettetve szeretné ezt az országot megváltoztatni. A hitelesség
kérdése annak fényében lesz értékelve és úgy fog róla ítélni a történelem, hogy
a meghirdetett reformprogramból mennyit fog tudni megvalósítani.

Orbán Viktor szerint az október elsejei választás egyben népszavazás is lesz,
ami után a kormánynak mennie kell.

– Orbán Viktoron jól lehet látni az öregedésnek azt a tragédiáját, amikor
valaki idősödve elveszti a nyitottságát az új dolgok iránt. Orbán az utóbbi
években folyamatosan rosszul dönt, amikor intuíciója által vezérelve cselekszik.
Ilyen rossz döntés az is, hogy a jelenlegi helyzetben a hétvégi nagygyűlést nem
mondták le.



Fotó: Somorjai László

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!