hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanévnyitó háború Miskolcon
Jogvédők lobbiznak az elkülönített romákért

2006. 09. 13.
Újra elkezdődött a tanév a miskolci József Attila Általános Iskolában, bár a Debreceni Ítélőtábla június 9-én jogerős határozatban marasztalta el a helyi önkormányzatot a roma diákok hátrányos megkülönböztetése miatt.

Az önkormányzat úgy vont össze hét általános iskolát három intézménnyé, hogy
megtartotta a beiskolázási körzeteket. Ezáltal a hivatalosan egy intézménynek
számító iskolaépületekben külön épületben tanulnak a roma diákok. A József
Attila utcai általános iskolát például a Selyemréti Általános Iskolával vonták
össze. Az előbbiben 97 míg az utóbbiban 9,4 százalék volt a roma származású
diákok száma a tavalyi évben.

„A József Attila utcai iskola Miskolc egyik legszegényebb negyedében található.
Az iskolaépület és a mellette lévő sportpálya állaga rendkívül elhanyagolt.
Tornaterem nincs. Tanulói WC-ből emeletenként egy-egy található. A
mellékhelyiségek nem zárhatók. Az épület oktatás céljára egyáltalán nem
megfelelő. Ebédlő nincs, csak konyhaszoba, ahol a gyerekek étkeznek. A tanárokra
eső gyereklétszám 18-20 fő. Fejlesztések, beruházások az elmúlt években nem
voltak” – olvasható az Esélyt A Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
honlapján. Mohácsi Erzsébet, az alapítvány igazgatója részt vett szeptember
elsején a tanévnyitó ünnepélyen, és azt tapasztalta, hogy az önkormányzatnak
„nem áll szándékában ezt a helyzetet megszüntetni”.

Az alapítvány még 2005-ben indított pert az önkormányzat ellen, és az ítélőtábla
június 9-én „csak az alapító okirat létrejöttekor megszülető helyzetet ítélte
el. Ekkor ugyanis valóban nem lehetett egyik körzetből a másikba iratkozni, ez
azonban ma már minden diáknak lehetséges” – állítja dr. Kormos Vilmos, Miskolc
város Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Osztályának főosztályvezetője.

„Érdekes a miskolci önkormányzat hozzáállása, mert noha mostanában csakugyan van
lehetőség az átiratkozásra, egy tavalyi, rejtett kamerás felvétellel bizonyítani
tudjuk, hogy maga az igazgató tanácsolt el egy roma származású diákot” – reagál
Mohácsi Erzsébet. Kormos Vilmos azonban újabb tényeket közöl: a szülők az
évnyitón szembeszálltak az alapítvánnyal. A hátrányos helyzetű gyermekeket védők
azonban eskü alatt vallják, hogy a tanárok ijesztették meg a szülőket. Állítólag
kimennek a „cigánytelepekre”, és azt hazudják a tanulók hozzátartozóinak, hogy
ha valóban átviszik a gyereket másik iskolába, többet kell majd fizetni a
tankönyvért, és drágább lesz az étkezés.

Kormos Vilmos továbbra is fenntartja véleményét: az alapítvány valódi célja nem
a segítségnyújtás, hanem az iskola bezáratása. Ezt pedig Mohácsi Erzsébet és
csapata is elismeri. „Ez az iskola nemhogy segítené a roma diákokat, inkább még
jobban ellehetetleníti őket. Gyakorlatilag 0 százalék a továbbtanulási arány a
gimnáziumokba. Esetleg szakmunkásképző intézményekbe sikerül a diákoknak
felvételt nyerniük” – mondja az elnök asszony.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!