hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Most jobb?
Gyurcsány és a rendőrök a hibásak

2006. 09. 27.
A Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is spontán eseményekről beszél a budapesti rombolások kapcsán. A két szélsőjobboldali szervezet vezetője lapunknak nyilatkozva a miniszterelnököt és a rendőrséget tette felelőssé a kialakult helyzetért.



Fotó: Somorjai László

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke, aki
– állítása szerint – magánszemélyként volt jelen az MTV-székház megtámadásánál,
elmondta lapunknak, hogy nyolc óra körül érkezett a Kossuth térre Pozsonyból.
Azonban a tömegből többen is felismerték, és beszédet akartak hallani tőle. Az
ezt követően megszületett, kézzel írt petíció átadására a közkívánat őt jelölte
ki, de hogy ki vezényelje a népet a tévé elé, azt sorsvetéssel döntötték el
Takács Andrással (a Szabad Magyarországért Egyesület elnöke). Végül a
Sándor-palota helyett a Szabadság tér lett a helyszín, amit Toroczkai a
rendőrökkel egyeztetve egy hangosbemondón közölt a tömeggel. Az elnök állítja:
mire a televízió elé értek, ott már égtek a kocsik. Ő ugyan felkérte a tömeget,
hogy hagyjanak fel a randalírozással, de elmondása szerint nem hallgattak rá. A
rendőrparancsnokkal sokkos állapotban lévő rendőröket találtak a székházban, a
petíciót pedig nem volt kinek átadni. Végül a kérvényt a rendőrparancsnok
felettese vette át.

A tömeg keresett valakit, aki az élükre állhat, és vezeti őket, így esett –
szerencséjére vagy balszerencséjére – a választás őrá – mondja Toroczkai. A HVIM
elnöke szerint a kialakult helyzetért Gyurcsány Ferenc a felelős, és a
demonstrációkat folytatni kell.

„Amennyire én ráláttam az eseményekre, az éjszakai események teljesen spontán
alakultak ki” – mondta el lapunknak Szabó Gábor, a Jobbik Magyarországért
Mozgalom pártigazgatója, hozzátéve, hogy a Jobbik ugyan nem egyeztetett
Toroczkaiékkal, de mégis egységesen voltak jelen zászlóikkal. „Az agresszióban a
Jobbik tagjai nem vettek részt” – tette hozzá. A pártigazgató szerint a
demonstrációknak valójában a rendőrség nyitott utat, amikor Gergényi Péter
rendőrfőnök bejelentette, hogy választási kampányban helye van a spontán
megmozdulásoknak. Szabó „kamu indoklásnak” tartja az érvelést, és politikai
megfontolásokat sejt mögötte. Szerinte a be nem jelentett rendezvények esetében
a rendőrségnek kötelessége lett volna intézkedni, így a felelősök nem a
randalírozók között keresendők. Beszámolója szerint a tüntetőkkel barátkozó
rendőrök között szinte nem volt olyan, aki ne értett volna egyet céljaikkal. Ami
a jövőt illeti, a Fidesszel és a KDNP-vel is számos helyen választási
szövetségben működő Jobbik szívesen venné, ha a tüntetéssorozat a vidéki
városokban is tartósan sok tízezer embert tartana kint az utcákon, persze „békés
és rendezett körülmények között”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!