hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szélsőségek vonzásában
A Fidesz a MIÉP-re, az MSZP a Munkáspártra kacsingat

2006. 08. 01.
Az oszi önkormányzati választásokra készülodve meglepo koalíciók körvonalazódnak a magyar pártok között. Az MSZP a Munkáspárt „lázadó” szárnyával, a Munkáspárt 2006-tal folytat tárgyalásokat, a Fidesz a Jobbikkal és a MIÉP-pel áll össze, míg a szélsobalos Magyar Kommunista Munkáspárt a szélsojobbos Honfoglalás 2000 Egyesülettel keresi a közös nevezot.



Árpádsávos lobogóval demonstrál a Jobbik

Fotók: Somorjai László

A Fidesz egyes településeken a MIÉP-Jobbik Harmadik Út szövetséggel az
oldalán vág neki az oszi önkormányzati választásoknak. A két radikálisan
jobboldali párt között azonban már korántsem akkora az összhang. Míg Csurka
István pártja saját jelölttel várja a budapesti fopolgármesteri székért
folytatott küzdelmek végeredményét, a Jobbik Zsinka László helyett a fideszes
hátszéllel, de függetlenként induló Tarlós István mellé állt.

„Ha 2002-ben Wittinghoff Tamásnak és az SZDSZ-nek nem volt büdös a budaörsi MIÉP
szövetségesként, nem gondolom, hogy egy helyi szintu együttmuködés rontaná a
Fidesz hitelét” – magyarázta a kialakult helyzetet a Heteknek Kupper András. A
XI. kerület fideszes polgármesterjelöltje – aki mögé több jobboldali szervezet,
így a Jobbik is felsorakozott – úgy véli: az önkormányzati választásokra
készülve nem a pártok országos megnyilvánulásaiból kell kiindulni. „A helyi
Jobbik eros emberével tartom a kapcsolatot, aki korábban a Fidesz tagja volt” –
mondta Kupper, hozzátéve, hogy a mozgalom helyi tagjai nem vallanak szélsoséges
nézeteket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!