hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem ígértünk Kánaánt
Interjú Juhász Ferenccel, az MSZP alelnökével

2006. 06. 20.
Nincs alapja annak az ellenzéki állításnak, miszerint ezután jön csak a feketeleves – állítja Juhász Ferenc. Az MSZP alelnöke szerint 2008-ig bejelentették a következő időszak költségvetési egyensúlyt teremtő lépéseit.

Távozott a honvédelmi miniszteri posztjáról. Sokféle magyarázat látott
napvilágot. Mi az igazi ok?

– Mindenekelőtt az, hogy azt a programot, amit én miniszterként vállaltam,
azt gyakorlatilag befejeztem. Átalakítottuk a magyar haderőt önkéntes, hivatásos
haderővé. Helyreállítottuk a NATO-ban a presztízsünket. Azt gondolom, hogy a
politikában helyes, ha az ember időnként vált.

Ha már váltásról beszélünk, pártpolitikusként Gyurcsány Ferenc bizalmasa, sőt
egyesek szerint „helytartójaként” számít önre a miniszterelnök a szocialista
pártban. Igazak a híresztelések?


– A védelmi miniszteri funkció egy politikai kaloda abban az értelemben, hogy
ott az ember elsősorban biztonságpolitikus. Az emberek arra kíváncsiak, hogy a
védelempolitikában, biztonságpolitikában mit tud mondani. Ezért akartam a saját
lehetőségeimet is egy kicsit szélesíteni, váltani egy olyan tisztségre, ami egy
szélesebb politikai munkáról szól. Erre a párt és az alelnöki funkció jó
lehetőséget ad.

Elemzők szerint három alelnöke lesz az MSZP-nek. Ön lesz az operatív elnök,
Hiller István az ideológiai iránymutató, Kiss Péter pedig a társadalmi
kapcsolatokért fog felelni. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, Ön lesz a második
ember a pártban?


– Ezt nem tudom megerősíteni, mert a kongresszusnak kell erről a kérdésről
döntenie. Az önkormányzati választások után lesz a párt tisztújító
kongreszszusa. Akkor kiderül: milyen forgatókönyv érvényesül a jövőben. Az MSZP
egy demokratikus párt, széles jelölési folyamat alakul ki mindig, és ennek
eredményeképpen születnek a döntések. Azt, hogy Hiller Istvánnak és Kiss Péter
miniszter úrnak vannak-e ilyen típusú ambíciói, nem tudom. Mindenesetre magamban
érzek a pártpolitikai munka iránt ambíciót.

Nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc szívesebben látná Önt a párt
ügyvezetői székében, mint Szekeres Imrét, és ezért kellett helyet cserélniük?


– Az igazság az, hogy a politikai mozgások mögé nagyon sok mindent odagondolnak,
de a háttérben nem folyt semmiféle ördögi taktikázás. Nem volt rivalizálás, nem
törtünk egymás helyére – egyszerűen a történet hozta így.

Beszéljünk egy kicsit a jövőről! Egy megszorító csomagot már bejelentett
Gyurcsány miniszterelnök úr. Ősszel, az önkormányzati választások után
folytatják?

– Egy csomag lesz csupán. A Fidesz retorikája, hogy ezután jön a
feketeleves. Nincsen alapja az állításuknak ebben az esetben sem. A következő
időszak költségvetési egyensúlyt teremtő lépéseit 2008-ig bejelentettük.

Ez a csomag kihat az önkormányzati választásokra. Nyerni akarnak ősszel is,
vagy nem sajnálják az esetleges fiaskót sem?

– Győzni akarunk. Sikeres, eredményes kampányt akarunk, és azt reméljük,
hogy összességében a társadalom érti és megérti, hogy ezek az intézkedések az
ország versenyképességének erősítéséhez, a szolidaritás kiteljesítéséhez
szükségesek.

Az emberek meglepődtek azon, hogy az ország ilyen rossz helyzetben van.
Szándékosan hallgatták el a valós helyzetet?

– Azt, hogy az egyensúlyban problémák vannak, soha sem titkoltuk, hiszen ez
picit már a választási kampányban is megjelent abban, hogy nem ígértük túl
magunkat, nem ígértünk Kánaánt, nem ígértük azt, amit a politikai riválisaink,
mert pontosan tudtuk, hogy arra az ország jelenlegi helyzetében nem igazán van
lehetőség.

Az MSZP egységben sorakozik fel Gyurcsány Ferenc mögött a tervek
végrehajtásában?

– Semmiféle jelét nem tapasztaltam annak, hogy az idáig erős, egységes belső
szolidaritás sérült volna. Természetes dolog, hogy a párton belül – lévén, egy
nagy néppárt, sokfajta irányzat, érték jelenik meg – helyenként és pontonként
lesznek ezzel kapcsolatos észrevételek, de alapvetően a fő iránnyal, az
időzítéssel kapcsolatosan semmiféle vitára nem számítok.

A pártban azt beszélik, hogy Gyurcsány Ferenc egy Orbán Viktor-i státust
óhajt kialakítani, és ehhez a kulcseszköz Juhász Ferenc…

– Nem gondolom, hogy neki az Orbán Viktor-i státus elnyerése lenne a célja.
Ugyanakkor személyesen úgy gondolom, azzal, hogy Hiller István pártelnök
bejelentette: a következő választáson nem indul, gyakorlatilag utat nyitott az
elnöki posztért vívott versenyben. Egy olyan időszakban, amikor a kormányzati és
pártmunkának nagy-nagy összhangját kell kialakítani, amikor várhatóan nagyon
komoly közéleti munkára lesz szükség annak érdekében, hogy el tudjuk fogadtatni
a kormányzati szándékokat, mindenféleképpen szükséges egy határozott, markáns
vezetés. Ebben a pillanatban evidens megoldásnak látszik számomra, hogy
Gyurcsány Ferenc legyen a párt elnöke.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!