"Felháborító ez a gyakorlat, amelyet, úgy látszik, egyes egyházi iskolák kívánnak meghonosítani" – mondta Magyar, aki emlékeztetett: a törvény értelmében nem kényszeríthető sem a szülő, sem a gyermek politikai hovatartozásának megvallására, és az ő olvasata szerint egy ilyen nyilatkozat nem más, mint ennek kikényszerítése. A demonstrációt tanítási idő alatt tartanák, márpedig tanítási időt megszakítani egy ilyen, nem a tanítással összefüggő eseménnyel szintén törvénytelen – figyelmeztetett a miniszter. (Hetek)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »