hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beteltek
Újra teljes az Alkotmánybíróság

2005. 12. 27.
Bár az év közepén még sűr? viharfelhők gyülekeztek az Alkotmánybíróság egén, az év végi hajrában a parlamentnek sikerült hatéves lemaradását pótolnia: két hónap alatt négy taggal bővült a testület. A bravúr azért is kiemelkedő, mivel a megegyezés a honatyák legalább kétharmadának hozzájárulását igényelte. Szeptember elején kevesen hittek abban, hogy év végére teljessé válhat az Alkotmánybíróság (AB) létszáma. A pártoknak 1999 júniusa óta nem sikerült új alkotmánybírát választaniuk, a lejáró mandátumok miatt hirtelen négy új tagot kellett a "kalapból előhúzni". 



Bevonul a testület Fotó: Hetek archív

Az őszi hónap utolsó napjaiban végül megtört a rossz sorozat: Bragyova András alkotmányjogász és Kovács Péter nemzetközi jogász megválasztásával tíztagúvá vált az eredetileg tizenegy fős taláros testület. Szakértők akkor arra hívták fel a közfigyelmet: az elnök, Holló András megbízatása néhány hónapon, míg további öt bíró meghatalmazása két éven belül lejár. Amennyiben a parlamenti képviselők nem lesznek képesek újabb jelölteket megválasztani – figyelmeztettek –, az AB egyes, nagyobb horderej? kérdésekben döntésképtelenné válhat.

Októberben a leköszönő Holló András helyére Bihari Mihályt választották a testület új elnökévé. Bihari első beszédében méltatta elődjei – Sólyom László, Németh János és Holló András – munkáját, 

és arra is kitért, hogy az AB életének új szakaszába ér: a közeljövőben több új bíró megválasztása is esedékessé válik. 

Bár korábban többen amellett foglaltak állást, hogy az alkotmánybírák hivatali idejét ne lehessen meghosszabbítani, "nehogy az újraválasztás reménye befolyásolja ténykedésüket", novemberben a parlament titkos szavazással meghosszabbította a volt elnök, Holló András lejárt mandátumát. Egyúttal Balogh Elemért, a Szegedi Tudományegyetem tanárát is a testület soraiba választotta az Országgyűlés, ezzel év végére – hosszú idő után először – ismét teljessé vált a taláros testület létszáma.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!