hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magánbűnök, közerkölcsök

2005. 11. 08.
Tizenkét éve még közröhej tárgyává vált a magyar parlamentben az a képviselő(nő), aki a családon belüli erőszak problémájára igyekezett felhívni a törvényhozók figyelmét. Mára nagyot változott a világ: a választási kampányidőszakok megszokott témája lett a családon belüli erőszak, a távoltartás intézményének bevezetése körüli átmeneti felhajtás. A minapi kormányjavaslat e tárgyban akár figyelmeztető jelként is vehető: néhány hónap, és nyakunkon a választás. 

Az igazságügyi tárcától kapott információink szerint a távoltartás a büntetőeljárási törvény módosítása által válna lehetővé. Jelenleg a javaslat többpárti egyeztetése zajlik, s ezt követően kerülhet majd a T. Ház elé. Ennek megfelelően erőszakos bűncselekmény esetén bíró rendelhetné el maximum harminc napra a közveszélyes családtag otthonából való eltávolítását – amennyiben hiányoznak az előzetes letartóztatás feltételei.

Eltekintve attól, hogy a távoltartásnak gyakorlatilag a mai napig nincs kiépítve sem megfelelő háttérintézménye, sem kellő szakmai háttere – noha anno, Lévai miniszterasszony idejében komoly felbuzdulás mutatkozott e téren –, a törvényjavaslat kimenetele több okból is kétséges. Jogvédők és családjogi szakemberek szerint legfőképp azért, mert számtalan törvényhozó – jobbról-balról egyaránt – saját maga is nagyot bukhatna egy ilyen jogszabályon, akkora fokú a személyes érintettségük. Persze, ez nem kirívó eset, elég csak mondjuk, a dohányzásellenes törvényre gondolni. Ebből a szempontból Petrétei igazságügyminiszter személye némileg biztató is lehet a történet alakulása szempontjából, miután elkötelezetten erőszakellenes, szelíd ember hírében áll… 

Egyébként a pszichológusok szerint a családon belüli erőszak növekedése mögött mindig kimutatható a családon kívüli erőszak felerősödése. A legutóbbi választások hangnemét figyelembe véve akár időszer? is lehet most a távoltartás lehetőségének megvalósítása. A családokban is, de a parlamenten belül különösen. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!