hetilap

Hetek hetilap vásárlás
El nem évülő parancs
Zentait 57 éve körözik

2005. 11. 08.
Újabb dokumentum került elő Charles Zentai ügyéről. A második világháborúban elkövetett gyilkossággal gyanúsított, Ausztráliában élő Zentai ellen már 1948-ban elfogatóparancs volt érvényben.



Charles Zentai. Több mint gyanúsított Fotó: MTI

A Holokauszt Dokumentációs Központ birtokába jutott egy 1948-ból származó levél, amelyben az agyonvert zsidó fiatalember, Balázs Péter édesapja Zentai Károly kiadatását kéri az amerikai hatóságoktól. Balázs Péter bátyja, Balázs Ádám szerint ez a levél egyértelműen bizonyítja, hogy 1948-ban hiteles bizonyítékok voltak arra, hogy Zentai részt vett az egyik budapesti laktanyában a zsidó fiatalember agyonverésében. A levelet a Balázs testvérek édesapja írta az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnokához, mivel akkor már tudták, hogy Zentai Károly a nyomozás elől az amerikaiak által megszállt német területre szökött. A főparancsnok nem vette figyelembe a magyar elfogatóparancsot, és ezért nem engedték Magyarországra szállítani a megvádolt Zentait.

Háborús bűnök miatt egyébként a Katonai Ügyészség egy újabb elfogatóparancsot adott ki Zentai ellen, emellett a csaknem hatvanéves parancs sem évült el.

Az Ausztrália nyugati részén található Perthben élő nyolcvanhat éves Zentai Károlyt azzal gyanúsítják, hogy 1944. november 8-án a magyar hadsereg katonájaként több társával együtt megkínzott és megölt egy zsidó fiatalembert, Balázs Pétert, mert az nem viselte a sárga csillagot. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Zentai ellen, s ezt követte a hivatalos kiadatási kérelem.

Az idős férfi nyomára a zsidók elleni bűncselekményekben vétkes náci háborús bűnösök felkutatására alakult Simon Wiesenthal Központ nácivadászai jutottak.

Újabb nyilas a horgon

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!