hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pécs verte a mezőnyt
Hazai kultúrvárosjelölt

2005. 10. 25.
Pécset javasolja 2010-re Európa Kulturális Fővárosának magyar részről a kormány – jelentette be Bozóki András kulturális miniszter a szerdai kormányülés után egy televíziós műsorban. Bozóki András elmondta, hogy a 14 tagú nemzetközi szakmai tanácsadó testület javaslata alapján Pécs "magasan verte a mezőnyt"; tízen javasolták első helyen, hárman második helyen.



Bozóki András és Toller László. Vették a lapot Fotó: Vörös Szilárd

Toller László, Pécs város polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy nagy öröm van most a városban, hiszen többéves kemény munka, és a civil lakossággal történt összefogás áll a siker hátterében. Nagyszabású városi ünneplés fogja követni a bejelentést jövő héten, kedd este, Pécs város főterén, ahová a miniszter urat is meghívják. Arra a felvetésünkre, hogy közbejöhet-e valamilyen váratlan esemény, ami miatt Pécs alkalmatlanná válna a kulturális főváros program megvalósítására, Toller László nemmel válaszolt. A vetélkedésben alulmaradt Debrecen város polgármestere gratulált a győztesnek, ugyanakkor erősen bírálta a kormányzatot, mondván: tisztázatlan, zavaros körülmények között folyt a verseny, amiről Pécs nem tehet, ebben a magyar kormány a ludas. A kormány néhány dolgot újra bebizonyított, például azt, hogy bármilyen ügyben képes az ország érdekeivel ellentétes döntést hozni" – vélekedett Kósa Lajos. Magyarázatként hozzáfűzte: a döntéssel újabb lehetőség marad ki a területi fejlettségi egyenlőtlenségek orvoslásában, a keleti régió felzárkóztatásában. "A Gyurcsány-kormány térképén a Dunától keletre nincs ország" – tette hozzá Debrecen polgármestere. Kósa Lajos végezetül "cinkelt politikai döntésnek" minősítette az eljárást. Toller László a cívis város vezetője felvetésére a Heteknek elmondta, hogy Kósa Lajos jó barátja, és nem érti vélekedését. Megérti az elkeseredését, de stílszerűen úgy fogalmazott, hogy ő kulturáltabban lenne elkeseredve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!