hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A héten született ítélet Nagy Károly gödöllői református lelkész ügyében

2005. 10. 04.
A héten született ítélet Nagy Károly gödöllői református lelkész ügyében, aki felettesei szerint egyházát megrágalmazva állította, hogy a városban található oktatási intézményük jogosulatlanul igényelt és kapott az államtól 500 millió forint kiegészítő normatívát. Az ügy pikantériája, hogy a líceum igazgatónője Gémesi Györgynek, Gödöllő polgármesterének nővére. 

Az egyházi bíróság nem jogerős határozata értelmében Nagy Károlyt alacsonyabb beosztásba kell helyezni, mint a püspök rendelkezési állományába tartozó lelkészt, emellett hét évig nem választható magasabb tisztségbe – mondta el lapunknak Fónagy Miklós, az északpesti egyházmegye esperese, aki amúgy elégedett volt a lelkész eddigi munkájával. Az esperes egy sikeres APEH-vizsgálat eredményével tudja cáfolni Nagy vádjait. El akarnak távolítani Gödöllőről – állította a Heteknek a lelkész, és már a fellebbezés fogalmazásán töri a fejét. Szerinte a leleplezés nemcsak egyházát, hanem a város vezetését is fenyegeti, melynek első embere riválist lát benne a választások közeledtével. (Sz.
Z.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!