hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem jutottak dűlőre
Orbán Viktor a gyarapodását vizsgáló bizottság előtt

2005. 07. 12.
Kávé? – mosolyog rám Orbán Viktor kérdőn a fehér asztal mellett az ezüst termosz tartalmát firtatva. Kávé – mondom neki az igazságnak megfelelően, friss és finom. Állami – feleli még mindig mosolyogva, aztán a tea felé lép. A következő három órában zajló meghallgatás családja állami forrásból történt esetleges gyarapodásával kapcsolatban hasonlóan udvarias hangnemben zajlott. Saját bizottsági szereplését illetően a Fidesz elnöke azt mondta: "Jól elboldogultam." 



Mayer Aranka, egykori cégtárs és Orbán Viktor, egykori miniszterelnök Fotó: Vörös Szilárd

Valódi vagy hamisítvány az a három dokumentum, melyet az Élet és Irodalom közölt? – kérdezte az egyik szocialista bizottsági tag. A volt miniszterelnök azt felelte, ilyen dokumentumokat nem látott. Igaz-e a cikkben megjelent jegyzőkönyvek tartalma? Mivel nincs róluk tudomása, nem tud válaszolni a kérdésre – válaszolta Orbán.

Másfél órával később azt kérdezték tőle: Hazudott az Élet és Irodalom?

Válasz: "Olyan mondatokat közölt, amiket én nem mondtam."

A bizottság tagjai átsiklottak az ellentmondás felett. 

Orbán Viktor azt mondta, úgy hiszi, az Élet és Irodalmat helyreigazításra kötelező bírósági ítélet nem cáfolja a cikksorozat érdemi állításait. Ezek lényege, hogy Orbán miniszterelnök korábban aktívan részt vett a felesége résztulajdonában álló cég üzleti ügyeiben, így például állami támogatások megpályázásával kapcsolatos kérdések megvitatásában.

Arra a kérdésre, hogy ezek fényében miért nem perli személyesen és a lényegre vonatkozóan az Élet és Irodalmat, a volt miniszterelnök visszakérdezett: "Ha Önről azt írnák, hogy lopott a boltban, perelne?" "Igen" – felelte Szabó Zoltán szocialista képviselő. "Nem vagyunk egyformák" – kontrázott Orbán, majd képtelen vádaknak nevezte a lap állításait, és kijelentette: amíg nincs nagy kényszerítő erő, lehetőség szerint kerüli a pereskedést. 

Szabó Zoltán viszont bejelentette: büntető feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás miatt, hogy kiderülhessen, valóban hamisítványokról van-e szó. 

Mit értett azon a mondatán, hogy "ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet"? 

A szőlőre kért, vissza nem térítendő állami támogatásra vonatkozó idézet szintén a jegyzőkönyvből származik, ráadásul Orbán egy tévéműsorban azt állította, "mondhatott" ilyen mondatot a feleségének. (De nem taggyűlésen.) A bizottság előtt a Fidesz elnöke nem emlékezett rá pontosan, mit is mondott az említett tévéműsorban, mert azóta sem látta az interjú teljes leiratát, de "reméli, hogy mondott ilyet". A lényeget illetően kifejtette: elvi álláspontról van szó, miszerint a miniszterelnök felesége
annyit sem engedhet meg magának, mint az átlagember.

Hogyan futtatta végig a "ne nyerjünk annyit",-elvet az államigazgatásban? – jött a következő kérdés. A lényeg, hogy az elv érvényesüljön – mondta Orbán, majd kijelentette: a gyakorlatban semmit nem tett ennek érdekében. 

A szintén az Élet és Irodalomban közölt, a Tokaj Kereskedőház megszerzésével kapcsolatban a cégtársakat önmérsékletre intő kijelentésre: "forgácsokat le lehet választani az ésszer? vagyongazdálkodás keretében" a volt miniszterelnök azt közölte: "Tőlem el nem hangzott mondatokat nem cáfolok."

Az ÉS írásai kapcsán tehát nem jutottak dűlőre. 

A Tokaj-hegyalja Kft.-vel kapcsolatban Orbán azt mondta: sem ő, sem felesége, sem a további tulajdonostársak nem üzleti vállalkozásként folytatták tevékenységüket, hanem azért, amiért az ember "fát is ültet". A szőlőtelepítés az első perctől fogva veszteséget termelt, Orbánék pedig minden megtakarított pénzüket a folyamatos veszteség enyhítésére használták fel. Hasonlóképpen a veszteségek ellensúlyozására fordították az államtól kapott vissza nem térítendő támogatásokat is – tudhattuk meg az egykori kormányfőtől. 

Ezzel szemben Mayer Aranka, az egyik társtulajdonos azt mondta, férje, Szász Attila kifejezetten nagy üzletnek tartotta a földvásárlást és a szőlőtelepítést, mindent annak rendelt alá. 

Orbán Viktor Martonyi János korábbi külügyminiszter megkérdezését javasolta azzal kapcsolatban, hogy a szintén cégtárs Kékessy Dezső párizsi nagykövetként miként járhatott haza havonta, kéthavonta Magyarországra, hogy részt vegyen a taggyűléseken. (A nagykövetek csak külügyminiszteri engedéllyel hagyhatják el állomáshelyüket, az ilyen gyakori hazautazás pedig kirívó.) Mayer Aranka ugyanis elmondta, a kft. 1997-es megalakulása óta Kékessy szinte minden taggyűlésen jelen volt. 

Orbán Viktor kijelentette, családja anyagi gyarapodása semmilyen összefüggésben nem áll azzal a ténnyel, hogy miniszterelnöksége idején a Kékessy érdekeltségébe tartozó cégek százmilliós nagyságrend? állami támogatásokat kaptak. Továbbá semmilyen gazdasági jelleg? kérdésről soha nem beszélt Kékessyvel. Így azt sem tudta megmondani, mit érthetett azon a mondatán Kékessy, hogy a cég székházának megvételéhez "paravánvásárlás kell", méghozzá külföldi vevő bevonásával. 

A bizottsági tagok – a Mayer Aranka által a helyszínen is elmondottakra tekintettel – továbbra is valósnak tekintik az Élet és Irodalom dokumentumait, ezért megkérdezték: mi indokolhatja, hogy a baráti társaság beszélgetéseiről Duda Attila jegyzőkönyveket készített, melyek egy része kifejezetten kellemetlen a volt miniszterelnökre nézve. Orbán a bíróság jogerős ítéletére hivatkozva elmondta, nem voltak olyan taggyűlések, melyeken részt vett volna, így azokról jegyzőkönyvek sem készülhettek. Ő maga sem érti, miért kellett volna jegyzőkönyvezni a nem létező taggyűlést, ez – mint fogalmazott – őrültség lenne. 

Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy a Tokaj-hegyalja Kft. már 1997-ben is kapott állami támogatást, az Orbán-kormány alatt elnyert pénzeket pedig Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején folyósították számukra. Összegekről nem beszélt.

A bizottság további dokumentumok tanulmányozását követően dönt arról, szükség lesz-e Orbán Viktor újabb meghallgatására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!