hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem indult a 21-es busz
Megdőlt a teória

2005. 06. 28.
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese megerősítette azt az információt, amely szerint a rendőrség kizárta, hogy baleset következtében szúrt volna át karddal egy 15 éves roma fiút május 8-án a Moszkva téren a buszon egy 17 éves fiú.

"Eléggé egyértelműen és teljes mértékben tisztázott tény (…), nem indult még el a busz, amikor erre a bűncselekményre sor került" – mondta Tóth Gábor. Mint közölte, százszázalékos mértékben nem lehet kizárni, hogy a megtámadott fiúnál kés lett volna, de az, hogy volt, "nem nyert bizonyítást". Történt egy bizonyítási kísérlet, de ez nem hozott áttörő eredményt, ezek a részletek továbbra is tisztázatlanok – tette hozzá. 

Május 8-án Budapesten, a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban egy hatfős, katonai jelleg? ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút. A rendőrség elfogta a bűncselekményt elkövető 17 éves törökbálinti – magát romának valló – szakközépiskolást, aki egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen harcművészetet gyakorolni igyekezett a Normafához. A Mortimer becenev? fiatalember nyilatkozataiban azt állította, hogy a 15 éves fiúnál kést látott, ezért vette elő a kardját, s hogy baleset történt, mert a busz megindult, s ekkor szúródott a kard a fiatal fiúba. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!