hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szili célegyenesben
Nincsen közös elnökjelölt

2005. 04. 26.
A szocialista küldöttek ugyan Szili Katalin mellett tették le a voksukat az államfőjelölő kongresszusokon, de a szabaddemokraták keménykedése miatt továbbra sem biztos, hogy a házelnök asszony lesz Mádl Ferenc utóda. Sőt, az is megeshet, hogy ha a Fidesz jól sakkozik, akkor megtréfálhatja a veszekedő kormánykoalíciót. 

"Nem szeretnék interjút adni, mert most minden szó számít, még véletlenül sem szeretném Kati esélyeit rontani" – hárította el interjúkérésünket udvariasan az amúgy szókimondásáról ismert Toller László, Baranya megyei szocialista elnök. A Szili Katalint támogató pécsi polgármester óvatossága is jelzi, hogy a jelölés ügyében továbbra sem nyugodtak le a kedélyek. Az MSZP Szili-párti szárnya úgy gondolja, hogy ugyan a párton – és a pártvezetésen – belül már nem kell küzdeni az ellenvéleményekkel, de nem tűnik könny? menetnek a koalíciós partner megnyerése. A pártvezetés feladatának tekintik, hogy olyan megoldást találjon, amellyel a "fafej?" SZDSZ ebben az egyre kínosabbá váló ügyben presztízsveszteség nélkül visszavonulót fújhatna. Az egyik ilyen megoldásnak tűnik, amit Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető kér a liberális frakciótól, jelesül, hogy lelkiismereti szavazás mellett döntsenek. Ha ugyanis az SZDSZ-frakció úgy határoz, hogy bármi okból, de nem vesz részt a szavazáson, akkor az MSZP-frakció egymaga képtelen Szilit megválasztani. Ha azonban a szabaddemokraták a titkos szavazáson részt vesznek, és kellő számban Szili mellett voksolnak (átszavaznak), akkor tekintélyvesztés nélkül megúszható a koalíciós válság. 

Bár az SZDSZ-ből már többen – Wekler Ferenc, Mécs Imre és Béki Gabriella – nyilvánosságra hozták, hogy szívesen szavaznának Szili Katalinra, ennek ellenére nem tudni, hogy a kisebbik kormánypárt végül enged-e a szocialista kérésnek. Kuncze Gábor frakcióvezető a parlamentben napirend előtti felszólalásában ismételte meg korábban ezerszer hangoztatott álláspontját: "Amikor ennyire megosztott politikailag a társadalom, és amikor maga a politika is ennyire kettéosztott, akkor jobb lett volna nem pártpolitikust jelölni." A nyilatkozatok szintjén lapzártánkig nem látszott esély a megegyezésre. 

A Fidesz ellenben utcai akciót indított, hogy megtalálja a "nép jelöltjét". Közlekedési csomópontokban, a pártirodákon és az interneten leadott szimpátiavoksok alapján összeálló lista első helyezettjét támogatják majd a parlamenti szavazás során. A szavazólapokon Mádl Ferenc, Sólyom László, Szili Katalin, Glatz Ferenc és Gombár Csaba neve szerepel. Mádl Ferenc szerepeltetése azért talányos, mert a jelenlegi államfő többször kijelentette, hogy nem kíván újra indulni. Bár Orbán Viktor kapacitálására annyiban finomított álláspontján, hogy "nem lát kényszerítő körülményt" álláspontja megváltoztatására. Többen ezt lehetséges kiskapuként értékelik. Elemzők szerint a Fidesz azzal törhetne inkább borsot a kormánykoalíció orra alá, ha Sólyom Lászlót, az MDF alapítóját, az Alkotmánybíróság elnökét jelölné, mert ezzel a liberálisok közül többen Szili Katalin ellenében szavaznának. 

A legrosszabb forgatókönyvnek tűnik, ha a parlamentnek nem sikerül államfőt választania, akkor a koalíció nem tölti ki négyéves ciklusát, hanem előrehozott választások lesznek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!