hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A centi elfogyott
Interjú Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel

2004. 11. 01.
Az Országgyűlés hétfőn elutasította a honvédelmi törvény módosítását, amely megszüntette volna a sorkatonai szolgálatot. A módosításhoz kétharmados többségre lett volna szükség, a Fidesz azonban a jogszabály módosítása ellen szavazott. Az MSZP szerint kiderült, hogy az ellenzék nem támogatja az önkéntes haderőre való áttérést, a Fidesz szerint viszont alkotmánymódosítás nélkül nem lehet eltörölni a sorkatonaságot. Az alkotmánymódosítást pedig azért ellenzik, hogy szükség esetén gyors kormányhatározattal lehessen újra elrendelni a sorkötelezettséget. Ennek ellenére november 3-án leszerel az utolsó sorkatona, a honvédelmi miniszter ugyanis saját hatáskörében nullában maximálja a sorkatonák számát. Az üggyel kapcsolatban Juhász Ferenc honvédelmi minisztert kérdeztük. 



Harminc méter hosszú "centi" jelképezi a sorozott hadsereg utolsó tíz napját a Hősök terén: november 3-áig minden nap különböző vendégek – közjogi méltóságok, politikusok, művészek, civilek és katonák – vágnak le egy-egy "centimétert". Az utolsó tíz napot jelképező szimbolikus "centi" első darabját hétfőn, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Szenes Zoltán altábornagy, a honvédség vezérkari főnöke, Havril András altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes és Bródy János zenész, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának tagja vágta le közösen

– Nem kapott kétharmados támogatást az Önök törvényjavaslata, amely a sorkatonai szolgálat eltörlését célozta. Mi ennek az oka?

– A jelenlegi kormánypártok a programjukban rögzítették, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megszüntetik a sorkatonai szolgálatot, illetve létrehozzák az önkéntes haderőt. Erre az elmúlt két évben folyamatos előkészületeket tettünk: csökkentettük a sorkatonai létszámot, és megteremtettük a profi hadsereg jogi hátterét. Tíz fordulón keresztül egyeztettünk a Fidesszel és az MDF-fel, akik végig azt hangoztatták, hogy támogatják a sorkatonai szolgálat eltörlését. Ehhez képest nagy meglepetésként hatott, hogy a parlamentben aztán nem támogatták a törvényjavaslatot. Kiderült, hogy az a politikai retorika, amit ők használtak, csupán a közvélemény megtévesztését szolgálta. Ezzel nehéz helyzetet teremtettek, de megakadályozni nem tudják a szándékunkat, ha úgy tetszik, becsületszavunkat adtuk erre a kormányprogramban. 

– Sorozásra és katonai nyilvántartásba vételre még számíthat minden tizenhetedik életévét betöltött magyar férfi. Tudnak változtatni, vagy ez is csak kétharmados törvénymódosítással lehetséges?

– Fogalmazzunk úgy, keressük a megoldást. A törvény valóban adott, de a végrehajtás módjait lehet változtatni. Keressük a lehetőséget, mert súlyos milliárdokat emészt fel a sorozási rendszer fenntartása vagy az az egészségügyi rendszer, amit a sorkötelesek esetében a Fidesz továbbra is fenn akar tartani. Ezt a pénzt ésszerűen is el lehetne költeni a honvédségen belül. Évi tízmilliárd forintról és százezer teljesen fölöslegesen besorozott fiatalról van szó. 

A Fidesz továbbra is támogatja a sorkatonai szolgálat megszüntetését – mondta Simicskó István, a párt biztonságpolitikai tagozatának vezetője. Az ellenzéki párt frakciója ennek ellenére azért szavazott nemmel, mert a kormánypárti javaslat elfogadása egyben azt is jelentené, hogy a sorkötelezettség visszaállítása is kétharmados többséggel válna lehetségessé. Ez pedig – egy esetleges vészhelyzetben – a döntés körülményes meghozását eredményezné, amit a Fidesz elfogadhatatlannak tart. Álláspontjuk szerint éppen ezért úgy kellene módosítani a honvédelmi törvényt, hogy a sorkötelezettség visszaállítását egyszer? parlamenti többséggel is meg lehessen szavazni. Ennek érdekében a Fidesz módosító indítványt nyújtott be.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!