hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar imázs

2004. 09. 27.
Újabb visszajelzés érkezett Magyarországnak arról a nem megkerülhető tényről, amely szerint nyugat-európai sógoraink némileg másképpen látják népünket, mint mi magunk. Hódító útjára indult ugyanis egy The Image of Europe (Európa képmása) cím? kiállítás holland művészek szervezésében.

A cirkuszi sátorban felállított három, nyolcvan méter kerület? körképen fotómontázsok sorozata látható az egyes tagállamok közelmúltjáról. Az unió újraértelmezésének jegyében fogant műremeket az Európai Bizottság és az EU holland elnöksége támogatja, és a hazánkat bemutató felület kifejezetten eklektikusra sikeredett. Anettka és Cicciolina alakját Szász Károlyé, Medgyessyé (a szódobozban ügynökmúltjáról olvashatunk) és Orbáné követi, majd Kulcsár Attila (csalási technikája nyer említést), Lugosi Béla "világhír?" vámpírszínész és Houdini zárják a sort. Specialitásaink közül a puli, a Szent Korona, a Rubik-kocka, az Unicum és számos multi logója kap figyelmet. A néhány szembeötlő tárgyi tévedés mellett pedig egy-két szaftos magyar káromkodás is elfért. Kicsit odébb – Kovács László európai biztosunk fotójával – többek között az uniós átlaghoz viszonyított, ránk nézve lesújtó statisztikák szerepelnek az alacsony bérekről, a magas alkoholizálásról, öngyilkosságokról, nemi életünkről és a sok válásról. 

Gottfried Péter, a Külügyminisztérium európai integrációs államtitkára személyesen és diplomáciai csatornákon keresztül is tiltakozott (a szervezők bevallása szerint) a magyar sajtóból spontán módon összegyűjtött pillanatképek garmadája ellen – kevés sikerrel. A tárgyi tévedéseken kívül minden marad. Nagy kérdés azonban, hogy jogosan háborgunk-e azok után, hogy a plakáton szereplő hírességekkel történetesen mi "ajándékoztuk" meg az emberiséget, ráadásul külföldre szakadt földijeink fennhangon híresztelik magukról gyökereiket. Emellett a kereskedelmi televíziók, valamint a bulvársajtó sztárjai – ma éppen a pornószínészek – pontosan ezt a helyzetképet közvetítik a hazánkban gyanútlanul tájékozódó külföldiek számára is. A bumeráng visszaért. 

Viseljük méltósággal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!