hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háromszoros fordulat
Szerdától szerdáig

2004. 08. 30.
2004. augusztus 18., szerda: Medgyessy Péter a tervezett kormányátalakítás kapcsán meglátogatta az SZDSZ-frakciót. A liberálisok egyébként válságos állapotban voltak a belső ügyeik folytán, több forrásunk is azt állította: Kuncze Gábor pártelnök már lemondásra készült. A frakcióülésen a miniszterelnök ragaszkodott az SZDSZ-es Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter leváltásához, míg a frakció – mindössze egy-két képviselőt leszámítva – éppen az ellenkezőjéhez ragaszkodott. Elhangzott a jelszó: nem Csillag-, hanem Medgyessy-ügy van.  Medgyessy az MSZP-frakcióban pedig azt hangsúlyozta: kisebbségben nem kormányozik, ha kell, kooperatív a jövőt tekintően. Ezt többen úgy értelmezték, hogy ha kell, átadja a helyét másnak. Este ötkor Medgyessy még kőkeménynek tűnt. Mindezek dacára bejelentette, hogy leváltja Gyurcsány Ferenc sport-, Burány Sándor munkaügyi és Csillag István gazdasági minisztert. Kuncze erre kijelentette: az SZDSZ-nek elfogyott a bizalma.

Csütörtök: Reggel megjelent Medgyessy Péter interjúja a Népszabadságban, melyben erőteljesen bírálta az SZDSZ-t. Ez érthetően meghatározta a reggeli egyeztetés hangulatát.

Információink szerint Medgyessy Péter három megoldást javasolt: (1) az SZDSZ estre 6-ig "visszaállítja" a bizalmat, vagy (2) ő beadja lemondását a köztársasági elnöknél, ami kockázatokat rejt magában, illetve (3) konstruktív bizalmatlansági indítvány eszközével békésen átadja a hatalmat egy szocialista vezetőnek. Az SZDSZ kitartott: "Nincs meg a bizalom, Péter!" Medgyessy erre azt mondta, akkor befejezi. 

Kiment az egy szobával odébb várakozó újságírók elé, és mindenkit meglepve már délelőtt 11-kor kilátásba helyezte, hogy kész távozni. Az MSZP vezetése egyetértésben az SZDSZ-szel a konstruktív bizalmatlansági indítvány "végrehajtásán" kezdett dolgozni, kezdték számolni a szavazatokat és a határidőket. A hangulat békés volt, semmi pánik. Az SZDSZ-nek nem voltak feltételei az MSZP "keresése" kapcsán. 

Este az MSZP elnökségi ülésén sima 8:0-ra győzött azon elképzelés, hogy a békés átmenet embere Kiss Péter kancelláriaminiszter lesz. Döntöttek arról is, hogy kongresszust hívnak össze, és az elnökség jelöltje az említett miniszter. Lendvai Ildikó sürgetésére Tóbiás József pártigazgató intézkedett: augusztus 25-ére kért időpontot az egyik rendezvénycsarnoktól.

Az esemény szépséghibája, hogy Toller László elnökségi tag, pécsi polgármester még a szavazás előtt elhagyja az ülést, az MSZP-székház előtt tájékoztatja az újságírókat, hogy lemondott az elnökségi tagságáról, és ő a több jelölt híve. Üzenete: demokráciát a pártba! Toller Pécsre hazaútja alatt – Fejér és Tolna megye érintésével Baranyába – minden megyéből olyan nyilatkozatokat adtak ki, hogy ezen tagszervezetek szerint többes jelölés szükségeltetik. A pártelit – és persze az újságírók – ekkor még nem tulajdonítottak Tollernek nagy jelentőséget. Mindenki nyugodt volt: Kiss Péter személyében jó kezekben van a kormányrúd. A pártvezetés is elégedett volt, hiszen azzal ellentétben cselekedtek, amivel általában vádolni szokták őket: nem "totojáztak", hanem gyorsan és határozottan döntöttek. Éjjel Gyurcsányék szervezkedni kezdtek. 

Péntek: A Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-szervezet bejelentette, hogy ők Gyurcsány Ferencet jelölik elnöknek. Gyurcsányék beindították a kampányukat, de nagyon sokan ekkor még esélytelennek tartják.

Beindult a Gyurcsány által összehívott kampánystáb – melyben információink szerint helyet kaptak Medgyessy Péter által kirúgott tanácsadók, mint Braun Róbert és Gál. J Zoltán –, illetve Medgyessy távozásával pozíciójukat vesztő személyek, mint Szigetvári Viktor és Keszthelyi András. Világos stratégiát dolgoztak ki arra, hogy hogyan dolgozzák meg az MSZP tagságát. Üzenetük: radikális újítást csak Gyurcsány képes véghez vinni, Orbánnal csak ő tud 2006-ban érdemben vitázni. Egy a sok jelmondatból: Háború van, háborúban pedig vezérre van szükség!
Taktikájuk: az MSZP megyei vezetőit próbálják maguk mellé állítani.

Szombat: Két szocialista testület is ülésezik: délelőtt az országgyűlési frakció, délután az országos választmány. Mindenhol Kiss Péter győzött pár szavazattal, de legtöbben Gyurcsány Ferencet tartották a nap győztesének, hiszen – sportnyelven szólva – "táblára került". Esélytelenből esélyes jelölt lett. A Kiss Pétert támogató pártelnökség lebénul.

Értesülések szerint a Fidesz vezetői ekkor kapták fel a fejüket. Stratégiai elemzésekbe fogtak, sőt olyan információk is napvilágot láttak, hogy Orbán Viktor már egyeztetett is Erdő Péter püspökkel, hogy adott helyzetben (például egy előrehozott választás) a katolikus egyház a Fideszt támogatná. Kormányváltás esetén a felekezet három minisztériumra gyakorolhatna szellemi befolyást: az oktatási, a kulturális és a családügyi-szociális tárcára. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!