hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Régi-új titkosszolgálati vezetők

2004. 08. 02.
Kritika érte Czukor József, az Információs Hivatal volt főigazgatójának munkáját amerikai részről Medgyessy Péter Egyesült Államokban tett látogatása alkalmával – állította a Népszava. A lap értesülései szerint Czukor elhanyagolta az érdemi műveleti munkát és nagyrészt íróasztal mellett születtek az elemzések. Czukor állítólag olykor méltatlan módon viselkedett elöljáróival szemben, de a levél összefüggésbe hozza a főigazgatót a Király B. Izabella és pártjának juttatott iraki támogatásokról szóló anyagok kritizálható kezelésével is.



Zsohár István, az Információs Hivatal új főigazgatója, Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős politikai államtitkára és Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese Fotó: MTI

Egy, a nemzetbiztonsági szolgálatnál dolgozó munkatárs közölte, hogy Czukor távozásával kapcsolatos kérdésekben Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár kifejtette az ügy körülményeit az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hétfői zárt ülésén, és a sajtónak is. Hozzátette: ezen túlmenni a nemzetbiztonsági szolgálatok nem kívánnak, és nem foglalkoznak sajtóértesülések kommentálásával.

Egymástól független nemzetbiztonsági források azonban állítják, hogy Czukor munkájával a társszolgálatok is elégedetlenek voltak. A miniszterelnök úgy látta, hogy "a jövőben egy olyan együttműködési készséget is felmutató megoldást kell keresni, amely továbblép az eddigi eredményeken" – mondta Tóth András. A kormányfő és Kiss Péter kancelláriaminiszter is elégedett volt Czukor József eddigi főigazgató munkájával, de a továbblépéshez más személyi összetétel? vezetésre van szükség – tette hozzá.

Kövér László, a bizottság fideszes elnöke azt mondta: "Czukor az elmúlt két évben semmilyen hibát, mulasztást nem követett el, ami a leváltását indokolta volna." A testület hétfői ülésén – az ellenzéki képviselők elutasítása, illetve tartózkodása mellett – támogatta az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-jelöltjeit. Az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak Zsohár Istvánnak az Információs Hivatal élére történő kinevezéséről, míg Galambos Lajos személyével kapcsolatban tartózkodtak. (MTI-HVG)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!