hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erőpróba előtt
Európai parlamenti választások: vasárnap minden eldől

2004. 06. 14.
Finiséhez érkezett az EP- választási láz. A pártok már a célegyenesbe fordultak, és a kampány "hangneme" visszatért a 2002-ben megismert agresszivitáshoz. Az "erőnyerők" közül a szocialisták fő üzenete, hogy "ne engedjük vissza a Fidesz elnökét a hatalomba, mert onnan folytatja, ahol 2002-ben abbahagyta!" Érdekes, hogy az EP-választás ilyen leegyszerűsítéséhez maga a volt miniszterelnök is hozzájárult azzal, hogy a kampányukban a vezető szerepet átvette Schmitt Páltól. Újra ő "testesíti meg" a Fideszt.



Mészáros Tibor erőemelő világbajnok bemutatója az MSZP egyik kampánygyűlésén. Neki sikerült az attrakció… Fotó: MTI

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint ha a Fidesz nyerne, akkor az agresszív, harcias és a politika által gyarmatosított magánélet eszméjét kitűző politika dominálna. Orbán Viktor szerint ha az MSZP nyerne, akkor jönne egy újabb Bokros-csomag.

Kérdés persze az is, hogy a két kispárt miként szól bele a "nagyok" küzdelmébe. A parlamenti pártok listavezetőivel készített interjúsorozatunkban – Kovács Lászlót és Schmitt Pált követve – e héten Dávid Ibolya és Demszky Gábor vázolta fel pártjaik elképzelését a választásokkal kapcsolatban. Dávid Ibolya, az MDF elnöke élesen bírálta a Fideszt, miszerint annak "értékrendje nem egyértelmű, túlságosan a hatalom megszerzésére irányuló technikák által befolyásolt. Furcsán keverednek benne a jobboldali, helyenként radikális és a késő kádári szocialista vonások." Demszky Gábor ellenben elsősorban külpolitikai "eredményekre" tette a hangsúlyt. Mint mondta: "Nem mindegy, hogy milyen irányba megy Európa."

(Cikkünk a belpolitika
rovatban
, interjúk az interjú
rovatban
olvashatók.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!