hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A győzelem íze

2004. 06. 21.
Esős vasárnap, feszült légkör, izgalmas Eb-meccs. Ezzel lehetne leginkább jellemezni a Fidesz helyszínének légkörét, ahol tíz óra előtt nemigen volt mozgás, inkább csak az angol–francia találkozót nézték. Mint kiderült: a szocialistáknál erről elfelejtkeztek, így a Köztársaság téren – legalábbis az újságírók közül – mindenki a Fideszhez kiküldött tudósítókat irigyelte. 



Orbán Viktor. Szorgos munkát ígért Fotó: Vörös Szilárd

Volt is izgalom bőven. A fideszesek ereiben megfagyott a vér, amikor a részvételi arányok beérkeztek, hiszen éppen – ahol a legerősebbnek tartották a polgári pártot – vidéken volt alacsony a részvételi arány. Budapest viszont most nem mentette meg a szocialistákat. Még másnap is volt olyan fideszes országgyűlési képviselő, aki azt kérte, hogy csípjük meg, mert azt hiszi, álmodik: 47 százalékos a Fidesz.

Visszatérve a győzelemköszöntő rendezvényhez, tíz óra környékén a biztos győzelem hírére jött Schmitt Pál és csapata. "Átütő sikert, óriási győzelmet arattunk!"– mondta beszédében a listavezető. Köszönetét tolmácsolta az országnak, és javasolta, hogy mind a huszonnégy képviselő mutassa meg, hogy nemzetben és hazában gondolkozik, és néha vegyen föl egy piros-fehér-zöld
mackófeslőt. A felszólaló Szájer József is nagy győzelmet emlegetett, és nyilvánosan megfogadta, hogy a magyar nemzeti érdekekért,
a magyar kisebbségek, a határon túli magyarok érdekeiért fognak küzdeni az Európai Parlamentben. Schöpflin György, a London School of Economics Kelet-Európai Intézetének politológus professzora, a Fidesz egyik újdonsült EP-képviselője a Heteknek elmondta, nagyarányú győzelmük annak volt köszönhető, hogy sok korábbi MSZP-szavazó a Fideszre nem, ám a szocialistákra sem akart voksolni, ezért inkább otthon maradt. A képviselő szerint a kormánynak mindenképpen le kell vonnia a következtetést a vereségből: Medgyessyéknek "… jobban meg kell hallaniuk a társadalom hangját, meg kell többek között azt is gondolniuk, hogy legyen-e újabb Bokros-csomag, vagy ne"– fogalmazott Schöpflin György. Később Orbán Viktor is megtisztelte az ünneplő tömeget jelenlétével. Két taps között az önmagának föltett "Mi történt?" kérdésre csak azt válaszolta "halkan és visszafogottan", hogy győztek. Ezzel a parlamenti választások esetén több mint kétharmados többséget szereztek volna – mondta a Fidesz-MPSZ vezére. Negatívumként emelte ki a vidék Budapesthez képest alacsony részvételi arányát, és nagyobb közéleti aktivitásra szólított föl. A volt miniszterelnök erőteljesen kihangsúlyozta álláspontját, hogy az európai parlamenti választásoknak komoly belpolitikai vonatkozásai is vannak. 

Orbán véleménye szerint a "…tisztelt magyar kormánynak meg kell valósítania a nemzeti petícióban foglalt kéréseket, mivel a tisztelt magyar nép nemcsak egymillió kettőszázezer aláírással követeli, hanem egy választással is". Ezért Orbán kéri a kormányt, hogy a vasárnapi választás eredményeképpen a következő üléseken szavazzák meg a nemzeti petíció által előterjesztett 5+1 törvényjavaslatot. "Az elvégzett munka meghozza gyümölcsét, sőt csak az elvégzett munka hozza meg a gyümölcsét" – emlegette föl az elmúlt két évét Orbán. Szerinte "…aki kér, láthatjuk, hogy kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik." (Molnár László)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!