hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki fenyegette meg Frei Tamást?

2004. 05. 09.
"Úgy látszik, Magyarországon még mindig nem egyszer? kritikát mondani – nem nekünk, hanem a műsor szereplőinek – miniszterelnökről, politikusokról, hivatalnokokról" – állította Dosszié cím? műsora legutóbbi adásának bevezetőjében Frei Tamás. Az ismert újságíró szerint előző két – az Erdélyről, illetve Magyarország imázsáról szóló – riportja "igen heves érzelmeket váltott ki, leginkább a hatalommal és befolyással rendelkezőkben", sőt emiatt rájuk és a tv2-re is "nyomás nehezedik a kulisszák mögött". 

Márciusban sugárzott, Erdély "igazi arcáról" forgatott riportjában Frei Tamás felvetette, hogy a hazai politikusok sokszor úgy vitatkoznak Trianonról, vagy Erdélyről, hogy be sem tették oda a lábukat. Az egyik interjúalany, egy árva gyerekeket nevelő pap, Böjte Csaba szerint pedig "a magyarok többsége, köztük a kőrösbányai származású Medgyessy Péter is elfelejtette Erdélyt". 

A Magyar imázs cím? áprilisi Dossziéból sem éppen hízelgő kép rajzolódik ki előttünk Magyarországról. Ebben az adásban Frei többek között külföldi médiumok budapesti tudósítóival, illetve egy, a Budapesten játszódó regényét Prága címmel megjelentető amerikai íróval beszélgetett. A megszólalók szerint a magyarok pesszimisták, nacionalisták, fővárosuk koszos, ráadásul a nyugathoz történő fölzárkózásban már olyan országok is lehagynak bennünket, mint például Lettország. 

A műsor egyik üzenete szerint a hazai politikusok az egymással történő folytonos harcban elmulasztották egy valódi országimázs kialakítását. Frei szánalmas képet festett az
Orbán-kormány blőd Országimázs Központjáról.

Mindkét műsor sokakból heves érzelmeket váltott ki. A Dosszié legutóbbi adásának bevezetőjében Frei arra célzott, hogy politikai, hatalmi körök is "elővették" őt, illetve a tv2-t. A Hetek kérdésére, miszerint kik és hogyan "gyakoroltak nyomást" rájuk a műsor miatt, Frei Tamás úgy válaszolt: "Pont annyit mondtam erről a műsorban, amennyit szerintem kellett, remélve, hogy akiknek szól, azok meghallják." Mint mondta, az említett két műsorban megszólaltatott személyek egyenes, szubjektív nyilatkozatai érthetően megosztották a nézőket, és egyben a különféle oldalakon álló politikusokat is. Frei – és a csatorna – véleménye ugyanakkor az, hogy a műsor prekoncepcióktól mentesen, "középről" igyekezett feldolgozni az adott témát, a határozott véleményalkotást a nézőre bízva. Az ismert riporter lapunknak nem kívánta bővebben kifejteni, hogy milyen oldalról érkezett a presszió. 

"A magam részéről teljesen reálisnak tartom, hogy a jelenlegi kormány egy számára kényes kérdéseket feszegető riport miatt megpróbál nyomást gyakorolni az adott médiumra vagy újságíróra" – nyilatkozta a témával kapcsolatban lapunknak Balogh László MDF-es országgyűlési képviselő, pártja médiapolitikusa. Úgy látja, vannak olyan stratégiai témák, mint például a határon túli magyarok ügye, vagy hazánk katonai szerepvállalása Irakban, amelyekkel kapcsolatban a kormány igyekszik elhallgatni, vagy elhallgattatni információkat, kritikai véleményeket. Szerinte a sajtó befolyásolása egyrészt informális csatornákon, baráti beszélgetéseken keresztül működik, másrészt gazdasági eszközökkel. "Figyelembe kell venni, hogy az állam az egyik legnagyobb hirdető, illetve a kereskedelmi csatornák működését lehetővé tevő koncessziós szerződések megújításában a kormánypárti többség? ORTT hivatott dönteni. Ezért nem véletlen, hogy ha a hatalom összehúzza a szemöldökét, akkor azt egy tévécsatorna komolyan veszi" – fogalmazott a politikus, aki szerint ez alapjaiban sérti a sajtószabadságot.

"A politikának mindig megvan az igénye, hogy befolyásolja a médiát, a kérdés az, hogy erre a médiumok miként reagálnak, van-e bennük olyan civil kurázsi, hogy ezt lerázzák magukról" – mondta lapunknak Pethő Iván szabaddemokrata országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságának elnöke. A politikus úgy véli, hogy a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos ORTT-döntés négypárti egyeztetést kíván, ezért ezzel a "kártyával" egyik fél sem gyakorolhat nyomást
a kereskedelmi csatornákra. "Azokat a médiumokat nehéz befolyásolni, amelyek minden vállalt és egyéb kritériumot betartanak, és tiszta a lelkiismeretük" – fogalmazott a képviselő.

Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa szerint a politikai hatalmi körök kezében nincsenek olyan eszközök, amelyekkel hatékonyan lehetne befolyásolni egy kereskedelmi televíziós csatornát. "Egyébként pedig kétlem, hogy az újságírók közül nem éppen a leghitelesebbnek tartott Frei Tamás miatt bármelyik politikai oldal veszélyes vizekre evezve konfliktusba kerülne egy kereskedelmi televízióval" – hangoztatta a Heteknek Újhelyi. 

Halász János, a Fidesz elnöke megkeresésünkre így nyilatkozott: "Frei Tamás állításaival nem szoktam foglalkozni, és ezt a szokásomat most sem szeretném megtörni".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!