hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Képviselők albérletben
Hol tűnik el az adófizetők pénze?

2004. 05. 16.
Évente több mint 330 millió forintot költenek a költségvetésből az országgyűlési képviselők szállásköltségeinek fedezésére. A fejenként 99 ezer forintos havi juttatás a vidéki honatyák munkáját lenne hivatott megkönnyíteni, ám azt olyanok is felveszik, akiknek Budapesten vagy a főváros közelében van lakásuk. Az összeg elköltését nem kell számlákkal igazolni. 

Munkájuk megkönnyítése céljából a parlamenti apparátusnak hivatalból szállást kell biztosítania a budapesti lakóhellyel nem rendelkező országgyűlési képviselőknek, amennyiben azoknak szükségük van erre. Ha azonban a honatya nem kíván ezzel a lehetőséggel élni, akkor a 198 ezer forintos képviselői alapdíj felét, 99 ezer forintot kérhet szállásköltség-térítésre havonta. Összesen 278 képviselő veszi fel a vidékieknek járó juttatást – köztük 16 budapesti, valamint 23 Pest megyei, a fővároshoz viszonylag közel élő honatya is. A korábbi gyakorlat szerint csak azok kaphattak ilyen jelleg? költségtérítést, akik bérleti szerződéssel dokumentálták, hogy külön albérletet tartanak fenn Budapesten, és a havi szállásköltségeiket pontosan igazolták. Nemrégiben vezették be a közel 100 ezer forintos egységes juttatást, amelyet a képviselők belátásuk szerint költhetnek el. 

A budapesti honatyák közül többek között Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Deutsch Tamás, a párt várospolitikusa, volt sportminiszter, illetve a szocialista Laboda Gábor, vagy a szintén MSZP-s Filló Pál igényelte az éves szinten közel egymillió-kétszázezer forintos költségtérítést. Ezenkívül egyebek mellett Doszpot Péter (MSZP), Varju László (MSZP), vagy például Gémesi György (MDF) a főváros környékéről jár be a Parlamentbe, ám ennek ellenére felveszik ezt a juttatást. 

Lapunk több érintettet is megkeresett a téma kapcsán. A szocialista Arató Gergely Gyálon rendelkezik állandó lakhellyel, de külön albérletet tart fenn a fővárosban is. Mint mondja, előfordul, hogy az ülésnapok vagy más rendezvények az éjszakába nyúlnak, és ilyenkor jól jön a helyi szállás. Gyál egyébként 18 kilométerre van Budapest központjától, vagyis a hazaút éjjel nem lehet több húsz percnél. (Ezzel kapcsolatban az egyik Pest megyei képviselő elmondta, azért is hasznos a fővárosi lakás, mert "ha az ember alkoholt fogyaszt, akkor már nem szívesen ül autóba".) Tirts Tamás, a Fidesz ferencvárosi alelnöke nem kívánt választ adni arra, hogy budapestiként mire használja a százezer forintos albérlet-támogatást. Kérdésünkre úgy fogalmazott: "Megmondom őszintén, nem nyilatkozom ebben az ügyben."

A képviselői mandátumát Erzsébetvárosban elnyerő Filló Pál (MSZP) a Heteknek elmondta, nem a fővárosban lakik, hanem Érdről jár be dolgozni. Mint megtudtuk, van ugyan egy budapesti ingatlan, amelynek fele részben ő a tulajdonosa, ezt azonban nem ő használja. Ehelyett egy önálló albérletet tart fenn, ahol sűr? elfoglaltságai miatt rendszeresen megszáll. (Hasonlóan Fillóhoz a szintén szocialista Jánosi György is Érden lakik – ő azonban nem veszi igénybe az albérlet-támogatást.) 

A fideszes Pánczél Károly szintén Gyálról jár a Parlamentbe. A Heteknek úgy nyilatkozott, nem tart fenn külön lakást Budapesten, mert nincs rá szüksége. A költségtérítést viszont ennek ellenére felveszi, mert, mint mondja, a vidéki képviselőknek az jár. Szerinte inkább a budapesti illetőség? képviselők esetében "visszás kissé", ha élnek ezzel a lehetőséggel. A honatya egyébként nem tud olyan vidéki kollégájáról, aki visszautasítaná az összeget, mondván, nincs rá szüksége. Azt is megerősítette, hogy a pénzzel nem kell elszámolni. 

A szocialista Laboda Gábornak, aki egyben Üröm polgármestere is, szintén nincs szüksége külön albérletre a fővárosban. Ennek ellenére szerinte a havi százezer forintos szállás-költségtérítés esetenként még kevés is. Mint mondja, munkája miatt számos esetben nemcsak Budapesten, hanem az ország más településein is meg kell szállnia éjszakára.

Szerettük volna a témában megkérdezni Bakos Emilt, az Országgyűlés gazdasági főigazgatóját, azonban ő többszöri megkeresésünkre sem nyilatkozott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!